Szerencs Város Önkormányzata az idei esztendőben is pályázatot hirdet a legjobb tanulmányi eredményt elért egyetemi hallgatók támogatására.

A korábbi évek hagyományait követve Szerencs Város Önkormányzata az idősek világnapja alkalmából az idei esztendőben is 5000 Ft értékű vásárlási utalványt biztosít azoknak, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek.

Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere tájékoztatja a város lakosságát, hogy az Event-Immo Kft. 2021. szeptember 2-5. között „Szerencsi ARTÚR NAPOK Fesztivál” elnevezéssel tart rendezvényt. A szervező (rendező) döntése alapján az esemény helyszíne a Buffalo Bill étterem melletti/mögötti terület.

Szerencs város jegyzője dr. Krajnyá Rita, felhívja a helyi vendéglátó üzleteket üzemeltetők figyelmét, hogy regisztráljának a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ erre a célra létrehozott elektronikus felületén.

Előzetes tájékoztatást készült el az új településfejlesztési koncepció megalkotásáról és településszerkezeti terv, szabályozási terv és helyi építési szabályzat készítéséről.

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni, ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.