Aktuális

Lelki napot tartottak március 18-án a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban, majd Tamási József tartott előadást a torinói halotti lepelről a Rákóczi-vár színháztermében.

 

 

A plébános bemutatta a Dinnyés László festőművész által készített halotti lepel élethű másolatát. A kutatások szerint Jézus testének lenyomata rajzolódik ki a négy méter hosszú lenvásznon. – Amikor ránézünk a lepelmásolatra – vagy Torinóban az eredetire –, akkor nem a lenyomat az, amit először észreveszünk, hanem az égési sérülési nyomok, amelyeket közel 480 évvel ezelőtt, egy tűzvész okozott – mondta el Tamási József, aki szerint a serült vásznat később szerzetes nővérek, apácák foltozták be. 1898-ban történt, hogy először készült fénykép az akkor már Torinóban őrzött halotti vászonról. Secondo Pia kapott engedélyt, hogy lefényképezze. Észrevette, hogy a leplen a fotózáshoz hasonló dolog jött létre: hő, fény és energia szabadult fel, sugárzott ki a testből és „fényképezte le” a testet, az azt körülvevő lepelre. – Ennek oka nem lehet más, mint a feltámadás – hangsúlyozta a lelkész, s hozzátette: a torinói lepel nemcsak Jézus szenvedését és halálát örökítette meg, hanem magával a létével a feltámadást is. 

A fény és hő energiájának köszönhetően a leplen a testnek olyan részei is lenyomatot hagytak, amelyek nem értek hozzá az anyaghoz: például az arc domború részei, és az újjak közötti részek. Ennek segítségével tudnak ma Jézusról szobrot készíteni.
Tamási József járt már többek között Németországban, Svédországban, Ausztráliában is, a szerencsi előadás volt a 277-ik helyszín, ahol a torinói halotti lepel jelentőségéről beszélt.
 

Városhatár

Műsorunk tartalmából:
• ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT SZERENCSI FŐUTCÁT
• FELÚJÍTÁS MIATT BEZÁR A PARKOLÓ
• KISTÉRSÉGI GYERMEKTÁBOR SZERENCSEN
• NORDIC WALKING SZERENCSEN
• KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK
• TÁBOROZÁS A BOLYAIBAN

Műsorunk tartalmából:
• A FECSKÉSI VÁROSRÉSZEN ÉLŐK PROBLÉMÁI
• ÚJRA LÁTOGATHATÓ A ZEMPLÉNI MÚZEUM
• ÉPÜL A CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER SZERENCSEN
• SZÉP ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A BOLYAIBAN
• NORDIC WALKING CSOPORT SZERENCSEN
• ÁTADTÁK A PARKOLÓT A VASÚTÁLLOMÁSON
• MELEG EBÉD A SZÜNIDŐBEN

Tisztelt Nézőink! A Globo Televízió kínálata április 25-től Szerencsi Híradó című műsorral bővül . Az elkövetkezendő időszakban Szerencs Város Önkormányzatának megbízásából stábunk készíti a város életéről szóló heti közéleti magazint, amely minden szombaton 17 órakor kerül adásba. Kérem tartsanak velünk a képernyők előtt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.