Aktuális

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára május 19-én tartott sajtótájékoztatót a szerencsi Ifjúsági Házban, ahol egy 15 milliárd forintos felzárkózási programról számolt be, ami elsősorban hátrányos helyzetű gyermekeken segít.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a 2007 és 2013 közötti Gyermekesély program nagyon sikeres volt, hiszen 23 kistérségben eredményesen folyt a munka. Sikerült együttműködést kialakítani olyan szolgáltatások között, ahol eddig nem volt szoros a kapcsolat.
Miután a program lezárult, megtörtént az értékelés. – Megkíséreltük a tapasztalatok, visszajelzések alapján újragondolni és a korábbiakhoz képest még több járás számára hozzáférhetővé tenni a pályázatot. A korábbi években 23, most a 31 leghátrányosabb járás vesz részt a projektben – tájékoztatott Czibere Károly. Fontos újítása a programnak, hogy a gyermekjóléti központok és az őket fenntartó önkormányzatok is tudnak pályázni. A 350 millió forint a minimális, 500 millió forint a maximálisan igényelhető összeg.
Bővebben a Szerencsi Hírek május 27-ei számában.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.