Aktuális

Szokatlanul korán kezdődött a szüret a Tokaji borvidéken, köszönhetően a meleg, napos nyárnak; az idei aszú pedig akár csúcsminőségű is lehet - közölte a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Prácser Miklós elmondta: mivel elég eső esett, a talajban elegendő nedvesség van a szőlőnek. Mivel sok volt a napsütés, számítottak rá, hogy a megszokottnál hetekkel hamarabb el kell kezdeni a betakarítást, elsősorban a borvidék déli területein. 

Hozzátette: ezekben a napokban szedik le a tőkékről a közkedvelt száraz-félszáraz sárgamuskotály bor alapanyagául szolgáló szőlőt - ebből körülbelül 5-600 mázsára számítanak -,valamint elkezdődött a kabar fajta szürete is. Ugyancsak tart a pezsgőalapanyag betakarítása, ezek esetében ugyanis nem a cukorfok, hanem elsősorban a savmennyiség a döntő, ami már most megfelelő - mondta Prácser Miklós.

Az elnök az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a hagyományos fajták szürete szintén viszonylag korán, néhány héten belül elkezdődhet, ugyanis már most 16 magyar mustfok körüli értékeket mérnek a furmint és hárslevelű fajtáknál. 

A kedvező időjárásnak köszönhetően nemcsak a száraz borok alapanyaga, de az aszú is kiváló lehet. Bár az időjárás még befolyásolhatja a szőlő további fejlődését, de a jelenlegi érettségi állapot alapján az aszú akár a csúcsminőséget is elérheti - közölte Prácser Miklós. Hozzátette: idén a Tokaji borvidéken összesen mintegy 300 ezer mázsa szőlőre számítanak, ami átlagos mennyiségnek tekinthető.

A Szerencsi Hírek korábban már beszámolt a várhatóan korai szüretről cikkünket ide kattintva tudja elolvasni! 

forrás: MTI

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.