Aktuális

A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhívja az online vásárlók figyelmét a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra. Távol-Keleti országokból 6-8 hetes, míg az Európai Unió területéről érkezős csomagok esetében 1-2 hetet kell várni a kiszállításra.

A megnövekedett év végi forgalom mindig nagy fejfájást okoz a csomagkézbesítő cégeknek. Éppen ezért érdemes tudni, hogy a karácsonyi forgalomban a távol-keleti országokból megrendelt áruk átfutási ideje 6-8 hét is lehet, míg az Európai Unióból jellemzően 1-2 hét körül alakul a kiszállítás - mondta el Majtényi Kálmán, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

Ezen felül fontos tisztában lenni azzal, hogy ha az Európai Unión kívülről érkezik a csomag, és az értéke miatt vámköteles, vámkezelés szükséges, amit gyorsíthat, ha a csomagon szerepel az áru pontos megnevezése és értéke. Az interneten cégtől (például webáruházból) megrendelt és az EU-n kívülről érkező áruk 22 euró értékig vám- és adómentesek, 150 euróig vámmentesek, de 27 százalék áfát kell fizetni, 150 euró fölött pedig áfa- és vámkötelesek is - tette hozzá Teleki József, a NAV repülőtéri igazgatója. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a karácsonyi ajándékokat időben rendejék meg!

forrás: MTI/Pénzcentrum

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.