Aktuális

A Szerencsi Mentőállomáson a tavalyi év elején hajtottak végre felújításokat, ennek eredménye, hogy három -, huszonnégy órás mentőegységet lehetett munkába állítani a város és környékének ellátása érdekében. Ma délután egy új „esetkocsival” bővült a járműpark.

A százkilencvenhárom – kormányzati forrásból megvalósuló - gépjárműbeszerzés egyik eleme a szerencsi, a közeljövőben az ország valamennyi roham- és esetkocsiját lecseréli az Országos Mentőszolgálat.

A mentőautó átadásán részt vett Koncz Ferenc polgármester, aki elmondta, nagyon modern autóval gazdagodott a mentőállomás, ami nem csak a betegek, de a dolgozók biztonságát is megnöveli. – Az emberi élettől nincs fontosabb, ebből csak egy van. Egy infarktus kapcsán magam is tudom, mit jelent a gyors beavatkozás, az új mentőautó egészen magas színvonalú. Azt kívántam az itt dolgozó mentősöknek, minél kevesebbet vegyék igénybe, de ha már szükség van rá, akkor tudják ellátni feladatukat maximális szinten. Ehhez nagy segítséget jelent a most kapott esetkocsi – mondta Koncz Ferenc hangsúlyozva, hogy a szerencsi mentősök mindig is kiváló szakértelemmel, odafigyeléssel látták el feladataikat, az új technikai háttér nagy segítség a munkájukban. - Az önkormányzatnak nagyon jó a kapcsolata a mentőszolgálattal, a városvezetés önerővel támogatta a tavalyi felújítási munkákat, az itt dolgozók megérdemlik, hogy megfelelő körülmények között láthassák el feladataikat – fogalmazott a polgármester.

Dr. Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a Szerencsi Városi Televíziónak mondta el, hogy normál, de innovatív fejlődés szemtanúi vagyunk a mentőszolgálaton belül. Maga a gépkocsi automata sebességváltós, így a pilóta figyelmét nem tereli el – esetlegesen – a fokozatváltás, mindkét kezükkel kezelhetik a kormányművet. A hordágytálca pneumatikus, kiváló a rugózása, nem rázza a betegeket szállítás közben, de a dolgozóknak is kényelmes, nem kell emelgetni a szállítottakat, ugyanakkor számos olyan újdonsággal bővült, ami a nagyvilágban vezető járművé teszi ezt a mentőautót. Magyarország unikális az új kocsikat illetően – adott tájékoztatást a főigazgató hozzátéve, hogy még egy olyan mentőszolgálat nincs a világban, mint a hazai, hiszen itt egyetlen szolgálat látja el az egész országot a korszaknak megfelelő színvonalon.

Fotók: SfL

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.