Aktuális

2017 igencsak változatos és mozgalmas éve volt a városnak, hiszen a különböző kulturális programok és események mellett, az önkormányzatnak több fontos fejlesztést is sikerült elkezdeni és megvalósítani Szerencsen. A tavalyi évről és az idei feladatokról kérdeztük Koncz Ferenc polgármestert.

Kezdjük a beruházásokkal. Az elmúlt évben 3,152 milliárd forint értékben sikeresen pályázott az önkormányzat, ezen kívül több mint 2 milliárd forint értékben várnak még elbírálásra a pályázatok. Milyen fejlesztések lesznek a jövőben?

- Így van, több sikeres pályázatnak köszönhetően fejleszteni tudjuk a várost. Az egyik projektünkben 362 millió forint támogatásból Szerencs turisztikai vonzerejének növelését tűztük ki célul. A Rákóczi-várban például új szabadtéri színpadot, valamint hang és fénytechnikai eszközöket építünk ki.

„…több sikeres pályázatnak köszönhetően fejleszteni tudjuk a várost.”

A régi Cukorraktár épületének felújítása egy előző támogatásból már megvalósult, a Turisztikai Központ ad majd otthont a Csokoládé Panoptikum kiállító termének és az interaktív belső játszótérnek. 395 millió forint jut az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére. Ez a Városi Tanuszoda, az Idősek Otthona és a Szerencsi Szakképző Iskola és Tanműhely épületét érinti. Itt terveink szerint az épületek fűtési és melegvíz előállítási energiáját csökkentjük napelemek és napkollektorok telepítésével. Iparterület fejlesztésre  895,8 millió forint támogatást nyert a város, melyet teljes egészében a volt cukorgyár területének felújítására fordítunk. Az ipari terület kialakításával lehetőséget adunk a vállalkozások számára, hogy új beruházások jöjjenek létre, melyek aztán új munkahelyeket teremtenek. Ehhez természetesen kiépítjük a megfelelő infrastruktúrát, úthálózatot építünk, és megtörténik a közművesítés.

Koncz Ferenc Szerencs város polgármestere © Fotó: Szerencsi Hírek

Elemi igényünk Szerencsen új játszóterek létrehozása és a meglévők felújítása. Ezért a „Zöld város” nevű projekt keretében bővítjük a várkertet, új eukonform játszóteret és iskolakertet hozunk létre. A már szintén nyertes turisztikai pályázatunk keretében, új játszótér megépítése és pihenőpark kialakítása szerepel. A „Zöld Város” pályázat keretében 499,5 millió forint támogatás jut a piac épületének megújítására és új parkolók kialakítására. Az önkormányzat az elmúlt években folyamatosan bővítette az ingatlanvagyonát új munkahelyek teremtése érdekében. Az elmúlt két évben egyedi kormányzati döntésekkel 500 millió forintban részesült az önkormányzatunk, melyet elsősorban ingatlanvagyonunk bővítésére használtunk, használhattunk fel. A kormányzati támogatás mellett saját erő terhére is sikerült ingatlanokat vásárolnunk. Így többek között önkormányzati tulajdonba kerültek a TOP pályázatokhoz szükséges iparterületek, Déli iparterületen található ingatlanok, Idősek nappali ellátására szolgáló ingatlan, a cukorgyári területek jelentős része, a volt TIGÁZ székház és a Tatay Sportpálya teljes területe. 

Hogyan folytatódik a munkahelyteremtés? Tervezik-e a közfoglalkoztatási programok továbbfejlesztését?

- Szerencs város vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több munkahelyet teremtsen és őrizze meg településünkön. Nagyon örülünk neki, hogy az Európában is egyedülálló borlabor is itt alakult meg. Elsősorban mérnökök dolgoznak egy Bor Eredetvédelmi Adatbázis létrehozásán, a Magyar Bordiagnosztikai Matematikai Modell kifejlesztésén, a Magyar Borok Eredetmintázati Térkép elkészítésén, valamint egyedi azonosítójel kialakításán. Az önkormányzat vezetése szorosan együttműködik olyan vállalkozásokkal, amelyek munkahelyet kívánnak teremteni. Ennek köszönhetően a közeljövőben gyümölcslé feldolgozó üzem és egy cukrászüzem a cukorgyár területén valósul meg, valamint a prügyi úthoz közel egy húsfeldolgozó üzem is létesül.

A szerencsi borlabor a világörökségi kapuzatban © Fotó: Szerencsi Hírek

Az utóbbi években megfigyelt kedvező változások ellenére, térségünkben továbbra is szükség van az önkormányzat által működtetett közfoglalkoztatásra. Az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt évek programjai Szerencs város számára sikeresek voltak, hozzájárultak a foglalkoztatás növeléséhez és az értékteremtés révén gyarapították a közös javakat. Növényházi rendszereket, öntözőberendezést építettünk ki, új teherautókat, traktorokat, pótkocsit, targoncát, szárzúzó gépet, hűtőkamrát, konyhai gépeket, a hulladék tömörítésére használható konténereket, betonelem-gyártó gépsort vásároltunk.

"Az önkormányzat vezetése szorosan együttműködik olyan vállalkozásokkal, amelyek munkahelyet kívánnak teremteni.”

A START közmunka programban az önkormányzat által elnyert támogatás 2011 – 2017 között 2 316 553 000 Ft volt. 2017. évben az önkormányzat elnyerte a Belügyminisztérium „Start Plusz 2017” díját, mely 7 millió Ft nagy értékű eszköz vásárlására felhasználható pénzösszeggel járt. A díjat egy új közterületek rendezésére használható (utcaseprés, hótolás) járműre fordítottuk.

Tavaly ősszel több utca is új aszfaltréteget kapott a városban. Folytatódnak-e idén is az útfelújítási munkálatok?

 - Mindig elmondom, hogy az úthálózatunkra ráférne egy alapos felújítás. Nem nehéz kiszámolni, hogy ehhez milliárdok kellenek, amely keretösszeg nem áll rendelkezésünkre. Ezzel együtt is minden évben törekszünk arra – akár saját erőből, akár pályázati forrásból – hogy a legrosszabb állapotban lévő utakat kátyúzzuk, illetve egyes utakat teljesen felújítsunk. Így került sor korábban a szervizutak megépítésére és az Arad utca felújítására, vagy éppen a Bakó utca rendbetételére. Előző évben a Lajos köz mellett a Kossuth és a Bányai utcák újultak meg, és megkezdtük a Jókai utca előkészítését is, amelyet a vízelvezetési munkák elkészítése után várhatóan idén márciusban fejezünk be. Emellett a Városgazda által előállított térkövekből járdákat építettünk és parkolókat újítottunk fel.

Útfelújítás a Kossuth úton © Fotó: Szerencsi Hírek

A város kulturális élete nagyon változatos, rengeteg programot és kiállítást szerveztek az elmúlt évben és a Csokoládé Fesztivál is tíz éves lett.

 - Úgy vélem, hogy a fizikai fejlődés biztosítása mellett a szellemi, kulturális fejlődés lehetőségét is biztosítanunk kell. Állandó és időszaki kiállításainkkal, évente visszatérő programjainkkal a város jó hírnevének öregbítése mellett célunk a helyi közösség kulturális élénkítése. Igyekszünk mindig egy-egy új programelemmel színesíteni a kínálatot, gondoljunk a Zempléni Múzeum kiállításaira, és a rengeteg színházi előadásra, családi programokra. De itt nálunk valósul meg évről évre a Cserkészek Országos Találkozója, Szerencsen tartják az Országos Tárogatós Találkozót, és a Keresztény Orvosok Találkozóját is.

„…a térség legnagyobb és legszínvonalasabb összművészeti fesztiváljává vált a Csokifesztivál.”

A város kulturális életének bővítése, színesítése volt elsődleges célja annak az együttműködési megállapodásnak, melyet tavasszal kötöttünk a Külhoni Magyar Nemzeti Színházzal. Az együttműködés keretein belül színvonalas színházi produkcióknak adhat otthont a Színháztermünk, emellett első alkalommal rendeztük meg a nyári művészeti fesztivált, melyet ez éven bővíteni, fejleszteni szeretnénk. Kiemelném, hogy az együttműködés az önkormányzat számára nem jár többletköltséggel, anyagi kötelezettségvállalással.

 X. Országos Csokoládé Fesztivál Szerencsen © Fotó: Szerencsi Hírek

2017-ben már a jubileumi, X. Országos Csokoládé Fesztivált szerveztük meg. A  jeles alkalomra való tekintettel különleges produkciók jellemezték a programkínálatot. Vendégünk volt az Experidance együttes, továbbá három járás művészeti gálája is fémjelezte a programot. Jól látszik, hogy a térség legnagyobb és legszínvonalasabb összművészeti fesztiváljává vált a Csokifesztivál. A látogatók száma évről évre növekszik, az idén már megközelítette az ötvenezer főt, akik biztonságos, rendezett körülmények között szórakozhattak négy napon át.

Tavaly új testvérvárosa lett Szerencsnek. Mit várhatunk ettől a partnerkapcsolattól?

 - Az oktatási és kulturális életet színesítik településünk nemzetközi kapcsolatai. Ebbe a vérkeringésbe csatlakozott be tavaly a lengyelországi Pultusk városa. A Varsótól 60 km-re lévő húszezres várost Lengyelország Velencéjének is nevezik. Nagyon megtisztelő lengyel barátaink megkeresése, akik Krzystof Nuskiewitz polgármester vezetésével rövid időn belül kétszer is ellátogattak hozzánk, és az előkészítő munkák elvégzését követően október 23-án sor került a testvérvárosi szerződések aláírására.

Bízom benne, hogy a lengyel kapcsolat legalább olyan élménydús és hasznos lesz - elsősorban - a szerencsi gyerekek számára, mint amilyen a német, a luxemburgi vagy akár az erdélyi testvérvárosunkkal.

Az egyházak képviselőivel is kölcsönösen jó kapcsolatot ápol az önkormányzat.

- Igen, az elmúlt évben több egyházi fejlesztés, beruházás kivitelezése során nyújtott segítséget az önkormányzat. A római katolikus Kisboldogasszony templom harangja korábban megsérült. Az önkormányzat részvételével, közös összefogással, sikerült összegyűjteni a pénzt az óra cseréjére és az új harangra, melynek megszentelése novemberben történt méltó helyén a templom tornyában.

Luther Márton dombormű © Fotó: Szerencsi Hírek

A reformáció 500. évfordulójára a református egyházzal közösen, az Ekker Róbert által készített Kálvin János és Luther Márton emlékművet helyeztük el. A görögkatolikusokkal évről évre megrendezzük a Rákóczi-várban a családok napját, mely országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Az egyházi fenntartású iskolákkal is kitűnő a kapcsolatunk attól függetlenül, hogy nem az önkormányzat működteti őket. Mindig elmondom, hogy Szerencs egy diákváros. Odafigyelünk az óvodásainkra is, hiszen mindig örömmel vesszük, ha a különböző rendezvényeken fellépnek. Ugyanilyen jó a kapcsolat az általános és középiskolákkal, minden nagyobb kulturális eseményen, nemzeti ünnepen meg tudjuk csodálni a gyerekek műsorát. Nagyon örülünk, hogy a Gyere- Gyermekek Egészsége program az iskolák és az óvoda együttműködésével beindult. A konyhát mi működtetjük, és odafigyeltünk az egészséges étkezésre.

Mennyire elégedett a közbiztonsággal?

- Kiváló az együttműködés a Szerencsi Rendőrkapitánysággal. A térfigyelő rendszer komoly fejlesztésen ment át, melynek működtetése továbbra is a rendőrség feladata. Szeretném itt is kiemelni a Szerencsi Polgárőr Egyesület áldozatos munkáját. A közterületeken, de még a külterületeken is szinte állandóan jelen vannak, nagyszerűen dolgoznak együtt a rendőrséggel, mindenki nagy megelégedésére.

Az önkormányzat idén is támogatja az időseket, a tanulókat és a rászorulókat?

- Mivel most is tél van, hadd kezdjem a rászorulókkal. A tavalyi rendkívüli tél után növeltük a gépparkunkat, hogy még felkészültebbek legyük egy esetleges szélsőséges időjárásra is. Tavaly önerőből vásárolt önkormányzatunk 2,5 millió forint értékben szociális célú tűzifát, melyet a szociális jelzőrendszer jelzése alapján, a tartós hideg idején ki is utaltunk a rászorultaknak.

„…ragaszkodunk az idősek és a tanulók mindenkori támogatásához…”

Természetesen ezt a támogatási formát – szükség esetén – idén is biztosítani fogjuk. Fontosnak tartom elmondani, mivel minden szerencsi háztartást érint, hogy a kommunális adót eltöröltük, mi nem is kívánjuk azt visszaállítani. Ugyanígy ragaszkodunk az idősek és a tanulók mindenkori támogatásához is.

Sikerült erősíteni a város járásközponti szerepét? Mit hozhat a 2018-as év?

- Általában úgy érzem, hogy a város regionális szerepe nagyon megnőtt, megerősödött. Itt van a Tankerületi Központ, és a Szakképzési Centrum is nálunk működik. A Járási hivatal úgyszintén Szerencsen van. A 2018-as év újabb pályázatokat hozhat. Rengeteget dolgoztunk, de maradt még feladat a következő évekre is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.