Aktuális

Szerencs Város Önkormányzata a város napján április 20-án tartott ünnepi képviselő-testületi ülést.

A hagyományoknak megfelelően átadták a városi kitüntetéseket azoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak a település gazdasági, társadalmi és szellemi életének fejlődéséhez, közösségének építéséhez.

Az 1605. április 17-20-a között Szerencsen megtartott fejedelemválasztó országgyűlés évfordulóján tartottak megemlékezést a városunkban április 20-án pénteken. A város napja programsorozat nyitányaként Bocskai István bronz szobránál koszorúztak az emlékezők: a város vezetői, a testvérvárosi delegációk tagjai, valamint a civil szervezetek képviselői.

Koszorúzások a Bocska István szobornál © Fotó: Szerencsi Hírek

A városnapi ünnepség a Rákóczi-vár színháztermében folytatódott, ahol Gál András a gimnázium igazgatója mondott beszédet. Az igazgató összefoglalta a történelmi korszak legfontosabb eseményeit, kiemelve, hogy a Bocskai István vezette szabadságharc beírta Szerencs nevét a magyar és az európai történelembe, saját nevét a reformáció halhatatlanjai közé emelte.

Balázs Pál református lelkész beszédét követően a Bocskai István Katolikus Gimnázium tanulói adtak ünnepi műsort.

A hagyományoknak megfelelően ünnepi testületi ülés keretében átadták a városi kitüntetéseket azoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak a település gazdasági, társadalmi és szellemi életének fejlődéséhez, közösségének építéséhez. A kitüntetések átadását megelőzően Koncz Ferenc polgármester köszöntötte az ünnepségen megjelenteket beszédében hangsúlyozva, hogy a városvezetés hosszú évek óta elismeri azon polgárait, akik kivívták a település megbecsülését.

Szerencs Város Díszpolgára címet kapott Dr. Takács István, a város társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődése, hagyományai megőrzése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért. Az önkormányzat határozata alapján „Szerencs Város Díszpolgára” posztumusz kitüntető címet adományoztak Visi Ferenc részére, a város társadalmi, kulturális fejlődése, hagyományai megőrzése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért. Az elismerést Visi Ferenc özvegye vette át Koncz Ferenc polgármestertől.

Dr. Takács István átveszi a kitüntetést © Fotó: Szerencsi Hírek

Pro Urbe Szerencs” kitüntetésben részesült Karasz Gyuláné Szerencs város közéletében, valamint az egészségügy területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért és Dr. Börzsönyi Józsefné Szerencs város közéletében végzett kiemelkedő teljesítményéért.

„Szerencs Város Közszolgálatáért” kitüntetésben részesült Csider Andorné a város közéletében, az oktató-nevelő munka területén elért kimagasló szakmai tevékenységéért, Dr. Móré János László, az egészségügy területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért, Sándorné Alvári Mária a város közéletében, a közszolgáltatás területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért és Pajuf Izabella az, oktató nevelő munka területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért.

A B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított „Hermann Lajos Kamarai Díjat ebben az esztendőben a Szer-Szoft Kft érdemelte ki, amelyet Bihall Tamás a BOKIK elnöke és Koncz Ferenc polgármester adott át Kunder Péter cégvezetőnek.

Április 22-én Bocskai Istvánra emlékezve tartottak ünnepi istentiszteletet, a református templomban. Balázs Pál lelkész köszöntője után a szilágysági Kémer település lelkésze Kánya Zsolt Attila mondott szent beszédet. Az 1605. számú Bocskai István Cserkészcsapat vezetője Bárány Zoltán Bocskai tetteit méltatta, majd műsort adtak a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola diákjai, és koszorúkat helyeztek el az 1605-ös országgyűlés emléktáblájánál.

Facebook galléria!

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.