Aktuális

Az anyák megmentőjére Semmelweis Ignácra emlékeztek az egészségügyi dolgozók július 3-án, kedden.

Az ünnepi eseményen koszorút helyeztek el dr. Szántó J. Endre és dr. Gőri Lajos emléktáblájánál az Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet dolgozói, valamint Szerencs Város Önkormányzatának képviselői. Beszédet mondott dr. Sütő Szilveszter főorvos, Nyiri Tibor, a polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester, valamint dr. Bobkó Géza igazgató főorvos.

Ezt követően a Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában kitüntetések átadására került sor. Elhivatottságáért és kitartásáért Semmelweis emléklapot vehetett át dr. Korondi Klára főorvos, dr. Rohály Judit háziorvos, dr. Honti Judit szakorvos, Szabó Gáborné tüdő-gondozó asszisztens és Telekiné Karszki Edit röntgen vezetőasszisztens. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyi szervezetének elnöke Profáncsik Sándorné kamarai kitüntetéssel jutalmazta Szarka Rita és Ruszkai Lászlóné dolgozókat.

Főorvosi kinevezést kapott dr. Bíró Marianna, dr. Bodosi Csilla, dr. Móré László és dr. Spak László. Mindezeken felül elhangzott, hogy sikeres OKJ-s ápolói szakképesítést szerzett Buzsikné Kovács Zsuzsa, Nádasdi Ferencné, Néző Andrea, Oroszné Czifra Erika és dr. Sipos Attiláné egészségügyi dolgozók. Az esemény további részében Karády István zenés műsora szórakoztatta a jelenlévőket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.