Tokaji borvidék fiatal építészek szemével

Aktuális

Ebben az évben második alkalommal épít a Tokaji borvidéken a Hello Wood, az ország legismertebb építészeti oktatással foglalkozó stúdiója, ezúttal nyolc településen, köztük városunkban is.

A program célja, hogy felhívja Magyarország figyelmét a Tokaji borvidék egyedülálló adottságaira, természeti, kulturális- és épített örökségére, és évszázados hagyományainak ápolása mellett, a megújulásra való törekvésére, a bor, valamint az építészet kapcsolatára.

Idén közel 150 építész és diák érkezik a régióba Magyarország összes egyetemi építészeti képzéséről. A hallgatók tíz projektet építenek fel az ország kiváló építészeinek vezetésével. Az esemény sajtótájékoztatóját július 17-én tartották meg Tokajban, melyen részt vett Nyiri Tibor, a polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester is.

Elhangzott, hogy Szerencsen két projekt készül majd: a Debreceni Egyetem diákjainak Füstölő nevű építménye optikai illúzióként idézi meg a Szerencsi Cukorgyár műemlék épületének kémény-füstjét és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói a fák koronájára néző kilátót építenek a városhoz közeli fenyvesben.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletek Ok