Aktuális

Ünnepélyes keretek között adta át Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatodik katasztrófavédelmi őrsét az országos katasztrófavédelmi főigazgató Tolcsván szeptember 13-án.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy megnyitó beszédében emlékeztetett rá, hogy a 2012-ben indított őrsprogramnak köszönhetően Magyarországon immár negyvennégy katasztrófavédelmi őrs szolgálja a lakosság biztonságát. A tábornok kihangsúlyozta, a többnyire fehér folton telepített tűzoltóegységek rendszerbe állásával jelentősen csökkent az elsőként beavatkozó erők vonulási ideje. Az európai uniós támogatással, mintegy 118 millió forint felhasználásával megvalósult projektnek köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében immár a hatodik katasztrófavédelmi őrs állt munkába, Tolcsván.

Fotó: Dojcsák Dávid c. tű. szds.

Az itt szolgálatot teljesítő tűzoltók számára megtervezett ingatlan kivitelezése 2017 szeptemberében kezdődött el, a Tűzoltóőrsök kialakítása – Hagyományos szerkezetű őrsök (Tolcsva, Villány) elnevezésű projekt keretében, az encsi katasztrófavédelmi kirendeltség illetékességi területén. Az önkormányzati telken felépített, egy szerállásos őrs a kor színvonalának megfelelő elhelyezési körülményeket és munkafeltételeket biztosít az itt szolgáló hivatásos tűzoltók számára.

Az egységek tizenhárom település –

Baskó, Bodrogolaszi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Háromhuta, Hercegkút, Komlóska, Olaszliszka, Sárazsadány, Sima, Szegilong, Tolcsva, Vámosújfalu – összesen nyolcezer-hatszáz lakójának nyújtanak segítséget baj esetén, legyen szó tűzoltási, vagy műszaki mentési feladatokról.

Az őrs megépítésével jelentősen csökkent a vonulási távolság, ezzel arányosan a vonulási idő, vagyis az érintett településeken élők a korábbinál gyorsabban jutnak tűzoltói segítséghez, legyen szó élet-, vagy vagyonmentésről. Az újonnan átadott létesítmény szeptember 1-je óta szolgálja a térség biztonságát.

Csoma Ernő, Tolcsva község polgármestere beszédében felidézte a településen tevékenykedő önkéntes tűzoltók múltját, majd az összefogás és segítségnyújtás fontosságáról szólt, amely mint mondta, mindig is jellemezte a lakosságot. Végezetül köszönetet mondott azért, hogy a nagyszabású befektetés Tolcsván valósult meg, növelve ezzel a település és a térség tűzbiztonságát.

Forrás: BM OKF

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.