Aktuális

Zsúfolásig megtelt a Rákóczi-vár színházterme december 11-én a Bolyai János Katolikus Általános Iskola által szervezett jótékonysági gálaműsor alkalmából.

A bevételt az iskola tanulójának, Kapus Krisztián családjának ajánlják fel, hogy ezzel is segítsék a súlyos betegséggel küzdő kisfiú gyógyulási folyamatát. Az este folyamán felléptek az oktatási intézmény diákjai, valamint a Miskolci Egyetem, Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének hallgatói is.

Az eseményt Gaszperné Tilman Edina igazgató nyitotta meg, aki kiemelte, hogy az iskola igyekszik minden segítséget megadni a családnak amióta Krisztián betegsége kiderült. A lelki segítségen túl anyagilag is szerették volna támogatni a családot, ezért csatlakoztak a kupakgyűjtési akcióhoz, melynek során egy tonna kupakot gyűjtöttek össze a tanulók a pedagógusok és a szülők összefogásával. Ezen felül a jótékonysági est bevételét szintén eljuttatják a családnak, kiegészítve az Egri Főegyházmegye támogatásával.

A programon Nyiri Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte, hogy példaértékű az az összefogás és az a szeretett amivel az iskola támogatja Kapus Krisztiánt és családját.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.