Aktuális

Szerencs Város Önkormányzata és a Szerencsi Borbarátok Köre a Szerencs Város Napja programsorozathoz kapcsolódva tartotta meg a XIV. Pálinka és Bormustrát április 13-án.

Idén is szakavatott zsűri döntötte el, hogy mely borok és pálinkák érdemlik ki a díjazást. Az eseményt Nyiri Tibor polgármester nyitotta meg, aki kiemelte, hogy az ehhez hasonló versenyek arra sarkallják a termelőket, hogy minél magasabb minőségű italokat állítsanak elő.

Varkoly Ádám a rendezvény főszervezője elmondta, hogy ezúttal is szép számmal neveztek a viadalra, hiszen több mint 70 bor és pálinka minta érkezett a megmérettetésre. Az elbírálás során több szempontot is figyelembe vesznek az ítészek. 

A bor esetében a megjelenés, illat és zamat volt a meghatározó, a pálinkát pedig a technológiai korrektség, az illat tipikusság, az íz jellemzők valamint a harmónia alapján ítélték meg a szakértők. Az egész napot átívelő kóstolás után a zsűri döntése alapján a pálinka kategória győztese Varkoly István lett, aki a Hegyközségi Tanács Különdíját érdemelte ki, a bor kategória győztese, és ezzel Szerencs Város Bora cím tulajdonosa szintén Varkoly István lett, aki egy 2008-as 5 puttonyos aszúval nyerte el az elismerést.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.