Aktuális

Augusztus 20-a Magyarország egyik legjelentősebb nemzeti ünnepe, hiszen ekkor államalapítónkra I. István királyra emlékezünk, valamint ez a nap az új kenyér ünnepe is egyben.

Szerencsen a Rákóczi-vár belső udvarán tartottak ünnepséget Augusztus 20-án. Az eseményen beszédet mondott Nyiri Tibor polgármester, aki Szent István király történelmi tetteit méltatta. Kiemelte, hogy I. Istvánnak köszönhetően a magyarság stabil alapokon állhatott a nehéz időkben is.

– A történelemben számtalan olyan alkalom volt, amikor a magyarságot megakarták rendíteni, de a Szent István által felépített állam mindig kiállta a próbát- mondta a városvezető. Ezt követően Koncz Ferenc országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait. Elhangzott, hogy Istvánnak köszönhetően a magyarság a keresztény hit védőbástyájává vált Európában.

– Európa egyik legrégebbi és legerőteljesebb, mindenki számára példaként állítható nemzetét hozta létre I. István királyunk, akinek tettei azt üzenik számunkra, hogy a közösségi és nemzeti érdek előrébb való minden egyéni érdeknél. Én megvagyok győződve arról, hogyha ezt betartjuk, akkor a jövőben sem érhet baj minket. – zárta gondolatai Koncz Ferenc.

A beszédeket követően a történelmi egyházak képviselői mondtak imát, majd megáldották és megszentelték az nemzetiszínű szalaggal átkötött új kenyeret. Az ünnepségen felléptek a Művészeti Iskola növendékei, Ács Kincső, Petró Dalma operaének művész, valamint Ignácz Zsófia és Hriczó Bence, akik magyarszováti táncokat adtak elő. A megemlékezés zárásaként az Önkormányzat, politikai pártok és civil szervezetek képviselői helyeztek el koszrút Szent István emléktáblájánál.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.