Aktuális

A XII. Országos Csokoládé Fesztivál nyitányaként a Szerencsi Tankerületi Központ és a „Tegyünk a jövő géniuszaiért!” Alapítvány augusztus 22-én rendezte meg a VI. Sport-Egészségnap-Művészeti Fesztiválját.

Az eseményen négy járás 48 iskolájának diákjai mutatták meg tehetségüket. A rendezvényen Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Nyiri Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket majd Szabó Árpád a tankerületi központ igazgatója mondott beszédet.

A Művészeti Fesztivál kísérő programjaiként a kilátogatók láthattak mentési bemutatót, aminek során a mentők, rendőrök tűzoltók és a légi mentők munkájába nyertek betekintést az érdeklődők. A délelőtt folyamán főzőverseny is zajlott melynek győztese Rátka csapata lett, nekik Egeli Zsolt alpolgármester, a zsűri elnöke nyújtotta át a díjakat.

Délután került sor a felújított Szerencsi Középiskolai Kollégium ünnepélyes átadójára. Az eseményen Gulyás Gergely a miniszterelnökséget vezető miniszter valamint Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke illetve Koncz Ferenc fejezte ki örömét azért, hogy ilyen modern körülmények között tanulhatnak a középiskolások.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.