Országos bajnok a szerencsi tűzoltócsapat

Aktuális

A Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata megnyerte a 2015-ös Országos Hagyományőrző Tűzoltóversenyt. Budapesten, a hét fordulóból álló sorozat szeptember 27-ei utolsó állomásán városunk lánglovagjai átvehették az idei abszolút bajnoki címért járó kupákat.

A hagyományőrző tűzoltóverseny ötletgazdája, a budapesti 13. kerületi Tűzőrség Tűzoltó-parancsnokság indította útjára 2006-ban azt az országos sorozatot, amit a 2009-ben bekapcsolódó szerencsiek azóta szinte minden évben megnyernek. Dócs Róbert, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, néhány évvel ezelőtt még helyi parancsnokként támogatta a csapatot. A Szerencs és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány támogatásával korabeli ruhákat varrattak és hat esztendővel ezelőtt indultak először a hagyományőrző tűzoltóverseny-sorozaton. – Az előzményekhez tartozik, hogy szinte minden parancsnokság rendelkezett egy-egy régi kocsifecskendővel, ami dísztárgyként, a legtöbb laktanyában megtalálható volt. Ezt követte a fővárosiak ötlete: ha már megvan az eszköz, készüljenek korhű ruhák és rendezzenek egy versenyt, ami a régi idők káreseteit, az egykori tűzoltók munkáját idézi – eleveníti fel Dócs Róbert.A Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2008-ban még megfigyelőként, majd egy esztendő múlva már versenyzőként jelent meg a hét fordulós bajnokságban. A megmérettetés két fő száma a kocsifecskendő szerelés és az úgynevezett mozdonyítható fecskendő szerelés, valamint olyan, helyszínenként változó szituációs feladatok, melyek kapcsolódnak a tűzoltók mindennapi munkájához.Nácsa Bálint, a szerencsi állomány parancsnoka, a csapat vezetője sorolja, hogy az első három évben mindkét kategóriában országos bajnoki címet nyertek, majd 2013-tól két éven át ismét legalább egy versenyszámban megszerezték az első helyet, idén pedig újra az abszolút országos bajnoki cím birtokosai.A nagyszabású sorozat részeként láthatta a közönség augusztus végén a VIII. Országos Csokoládéfesztivál keretében megrendezett második Szerencsi Hagyományőrző Tűzoltóversenyt is, ahol a helyiek ismét fölényes győzelmet arattak a hazánk minden részéből ideérkező lánglovagok felett. Az esemény részeként Lipták Attila dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere a “Hagyományok Őrzője” tiszteletbeli címet és emléktárgyat vehetett át, a verseny támogatásáért. M. Z.Képaláírás: Álló sor: Kiss Gábor, Koleszár Imre, Nácsa Bálint, Dócs Róbert, Gombár Zoltán, Pallagi Zoltán. Első sor balról: Gergely József, Jacsó András és Vékony Csaba.