Aktuális

Rendkívüli ülésen fogadta el Szerencs Város Önkormányzata a 2014-es év költségvetésének módosítását, és az előző esztendő zárszámadását. Az ülés végén dr. Barva Attila jegyző jelentette be, hogy rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mivel a közelmúltban hackertámadás érte a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályának adminisztrációs rendszerét.

A képviselő-testület 2015. május 29-ei rendkívüli ülésén Czakóné Szikszai Orsolya pénzügyi osztályvezető ismertette, hogy a 2014-ben életbe lépett törvényi változások, valamint a költségvetés kiadási és bevételi főösszegének módosulásai miatt volt szükség a pénzügyi terv módosítására. Ugyancsak e tanácskozás keretében alkotta meg az önkormányzat a 2014-es zárszámadásról szóló rendeletét, mindkét előterjesztést egyhangúlag fogadta el a grémium. Az ülés végén Koncz Ferenc polgármester összegezte: az elmúlt időszakban több körülmény – többek között egy hackertámadás – nehezítette a pénzügyi osztály munkáját. Ez utóbbiról dr. Barva Attila jegyző ismertette, hogy az említett vírus napokra megbénította a hivatal pénzügyi szerverét, ami tovább nehezítette a munkát. – Az eset bizonyos mértékű adatvesztéssel is járt, ezért a polgármester utasítására önrevíziót rendeltem el, hiszen szeretnénk látni, hogy pontosan milyen adatokat kell pótolni a jövőben – fogalmazott a jegyző, aki a további részletekről a következőket nyilatkozta a Szerencsi Híreknek: április 30-án a pénzügyi osztály egyik számítógépére vírus érkezett. Sajnos a hosszú hétvége miatt csak később, május 4-én észleltük a hibát. Addigra a szervert a vírus leblokkolta. A hacker pénzt kért azért, hogy a teljes dokumentációt újra elérhetővé tegye számunkra. Az informatikai osztály áldozatos munkájának köszönhetően végül az adatok több mint 90%-át sikerült helyreállítani, de így is történt bizonyos mértékű veszteség.Dr. Barva Attila megerősítette, hogy titkos adatokhoz nem fért hozzá a támadó, pénzügyi veszteség nem érte az önkormányzatot, csupán az adminisztrációs adatállomány sérült. Az ügy kivizsgálása érdekében Szerencs jegyzője ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.