Korai szüretre számítanak a szőlősgazdák Tokaj-Hegyalján

Aktuális

Idén hamarabb virágzott a szőlő, így a növény termése is jóval fejlettebb állapotban van. A szakemberek szerint a szokásosnál egy-két héttel korábban, egyes szőlőfajtáknál, mint például a muskotálynál akár már augusztus végén megkezdődhet a szüret.

Tokaj-Hegyaljáról a legtöbb embernek a kiváló minőségű szőlők és borok jutnak az eszébe. Az itt termelt nedűk finomságát sokan sokféle módon próbálták már megmagyarázni, egyesek a hegyek vulkanikus és ásványokban gazdag rétegeivel, míg mások az éghajlati sajátosságokkal magyarázzák a hegyaljai szőlők zamatos ízvilágát. A szőlőszemek mustja Tokaj-Hegyalján rendkívül magas cukortartalmú. Magas a sav- és az aromaanyag koncentrációja is, ráadásul az itteni szőlő könnyen aszúsodik.

Tokaj-Hegyalján a szüret nagy hagyományokkal bír. Ez régen valamilyen jeles naphoz kötődött, de általában szeptember és október között tartják, az idén azonban elképzelhető, hogy egyes szőlőfajtáknál már augusztus végén megkezdődhet a gyümölcs leszedése.

A nagy meleg elősegítette a szőlő fejlődését © Fotó: Szerencsi Hírek

– Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az időjárás rendkívül kegyes volt ebben az évben a szőlőtermelőkhöz. Korán volt a szőlő fakadása, azt egy olyan időszak követte, amikor szépen fejlődött a növény. Ez a mediterrán növény szereti a meleg időjárást, és ez a tikkasztó hőség ami tapasztalható volt az elmúlt hetekben előrébb hozta a szüretet. Valószínű, hogy a muskotály és a korai fajták szürete augusztus utolsó hetében, illetve szeptember első hetében megkezdődhet mondta – el érdeklődésünkre Prácser Miklós a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke. 

Gaál Mihály: 

– Családunk 16 hektáron termel szőlőt. A tavalyi tél bizonyos szempontból jót tett, mert a hidegebb időszakokban a rovarkártevők elpusztultak. Más szempontból pedig rossz is volt, hiszen a fagyra érzékenyebb szőlőfajták esetében előfordultak kifagyások. Az idei szüret úgy tűnik, hogy jól fog alakulni az időjárás szempontjából, bár június közepétől sajnos egy hónapon keresztül volt egy elég erőteljes lisztharmatfertőzés. Én azt gondolom, hogy aki hosszú évek óta végzi a szőlőtermesztést és nem spórolta ki a növényvédelmi szereket, valamint odafigyelt a szőlőre, annál nem okozott nagyobb gondot. Nálunk jelentéktelen a lisztharmatfertőzés.

Gaál Mihály szerencsi őstermelő © Fotó: Szerencsi Hírek

Szerintem ez az esztendő mennyiségben nagyon jó lesz. Sok szép szőlő van a tőkéken. A furmint-hársból a maximumhoz közeli, 100-140 mázsát fogunk termelni hektáronként. A muskotály szőlő egy kicsit problémásabb, ennél a fajtánál egy jó közepes termést várunk. Én úgy gondolom, hogy a korai fajtákat, mint az írsai olivér, kabar, vagy a zéta augusztus vége felé le lehet szedni. A muskotályt is augusztus vége és szeptember 10-15 között legkésőbb le kell szedni ahhoz, hogy ne égjenek el a savak és szép harmonikus borokat lehessen készteni. A furmint és hárs fajtákra – ami a legjellemzőbb Tokaj-Hegyaljára – érdemes lenne várni, hiszen október legelejére fogja elérni azt a minőséget, amiből igazán jó bor készíthető.

Ringer Ferenc:

– Ha most kellene jellemeznem az évet, akkor a várható szüretet ideálisnak mondanám. Bár sajnos ebben az évben is jelentkezett némi lisztharmat és peronoszpóra betegség az ültetvényeken. Ez nemcsak ami ültetvényünkre volt jellemző, hanem az egész borvidékre. Az a tapasztalatunk, hogy a megfelelő időben elvégzett növényvédelmi tevékenységgel, illetve a szőlő megfelelő ápolásával ez megállítható. Mi is elvégeztük ezeket az óvintézkedéseket időben, így nálunk a lisztharmat nem volt jelentős.

Ringer Ferenc a bekecsi Montium-Bor Kft. társtulajdonosa © Fotó: Szerencsi Hírek

Az időjárás szempontjából a helyzet jó, kellő mennyiségű eső esett az éven, és a meleg is megfelelő időben érkezett, ennek köszönhetően szépen fejlődött a szőlő. A korai fajtáknál,mint a sárgamuskotály, már kóstolható fürtöket is találunk az ültetvényeken, de szépen zsendül a hosszabb érési idejű furmint, és a hárslevelű is. Itt is találunk már olyan fürtöket, amiket meg lehet kóstolni. Idősebb borászoktól hallottuk, hogy a 30 éves pályafutásuk alatt közel 1 hónappal került előrébb a szüret időpontja. Ezt mi még nem tapasztaltuk, hiszen a cégünk fiatal, 5 éve alapítottuk, azóta vannak csak tapasztalataink, de már szép sikereket értünk el.

A tavalyi borunk bekerült a magyar borok top 100-as listájába is. Erre az évre elmondható, hogy valóban korábbi időpontba várható a szüret. A korai fajtáknál már észrevehetőek az aszúsodásfolyamatának pici előjelei. Reméljük, hogy ezzel nem lesz gond az idén. Ha a szép idő kitart, akkor szerintem jó évnek nézünk elébe.