Asztalitenisz

Köllő Ábel, a szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola harmadik osztályos tanulója – Borsod-Abaúj-Zemplén Megye legjobbjaként – bejutott az asztalitenisz diákolimpia országos döntőjébe, ahol korosztályában az előkelő ötödik helyen végzett.

Az országos döntőről szóló beszámolót és fotót Ábel édesapja, a szintén asztaliteniszező Köllő András juttatta el a Szerencsi Híreknek. A finálét 2015. február 22-én rendezték meg Budapesten, az Elektromos Sportcsarnokban, ahol minden megyét egy-egy ifjú sportoló képviselt, így összesen 19-en indultak Köllő Ábel korosztályában.

A verseny négy csoportban kezdődött. Az első körben Ábel látványos, fordulatos meccseken győzte le ellenfeleit, így felkerülhetett a főtáblára. A nyolc legjobb között az első mérkőzését sajnos elveszítette, ez után már az 5-8. helyezésért folytathatta a küzdelmet, s végül a 2006-os születésű Köllő Ábel az ötödik helyen zárta az országos versenyt úgy, hogy a nyolc legjobb között két évvel idősebb játékosokkal kellett asztalhoz állnia. Gratulálunk városunk tehetséges, ifjú asztaliteniszezőjének!

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.