Közélet

Szerencsen is csatlakoztak a Nyitott Templomok Napja kezdeményezéshez szeptember 17-én.

A rendezvény a Budapestről indult Ars Sacra Fesztivál keretén belül került megrendezésre. Célja, hogy a hívő és nem hívő emberek is egyaránt betérjenek a templomokba, megismerkedjenek annak történetével, az adott egyház kultúrájával, a közösség tagjaival. Az érdeklődők számára a görög katolikus és a római katolikus Kisboldogasszony templomok nyitották ki kapuikat. Az egyházak szerencsi képviselői különböző programokkal készültek a látogatóknak. A római katolikus templom udvarán mesejátékkal, templomtörténeti előadásokkal és népi játékokkal várták az érdeklődőket.

A görög katolikus templomban kézműves foglalkozásokkal, ikonfestészeti előadással készültek, valamint az egyházzene világba is elkalauzolták az érdeklődőket. Az egyházak képviselői hangsúlyozzák, hogy a templomok a hét minden napján nyitva állnak.

- Nyissuk ki a templomaink ajtaját, hogy mindenki számára elérhetőek legyünk, ezzel is jelezve azt, hogy nem szeretnénk bezárkózni, hanem azt szeretnénk, hogy mindenki figyeljen ránk, fedezze fel minket, és mindenkinek helye van ebbe a közösségben. Az évnek a nagy részében is mindenféle programunk, gondolatunk e körül forog, hogy mindenkihez igyekezzünk közelebb kerülni, tudjuk elvinni mindenkihez az Isten mosolyát minél közelebb, és a mai napnak is ez a lényege - mondta el Csejoszki Szabolcs görög katolikus parókus.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.