Közélet

A hagyományoknak megfelelően, idén is a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola SZM bálja nyitotta meg a báli szezont november 23-án.

Az eseményt Ráczné Váradi Éva az iskola igazgatója nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki a szülők, és felkészítő pedagógusok felé, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a mulatság. Az intézményvezető elmondta, hogy ezen az éven is jótékony célokra fordítják a bál bevételét.

A befolyt összegből az iskola diákját, Márton Júliát és családját támogatják majd, valamint az iskola étkezőjének berendezéseit fogják bővíteni. A köszöntőt követően az iskola diákjainak műsora, valamint a Hajnali Néptáncegyüttes előadása szórakoztatta a közönséget.

Az egész estét jó hangulatról Stempel László, zenész gondoskodott.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.