Közérdekű

Szerencs Város Önkormányzata pályázatot hirdet helyi kisvállalkozások támogatására.

A kiírás célja, hogy a helyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozásokat a település közigazgatási területén való letelepedésre vagy fejlesztésre, a már meglévő vállalkozások megtartása és fennmaradásának elősegítése mellett. Ennek érdekében Szerencs önkormányzata új munkahelyek létesítését, illetve meglévő munkahelyek megtartását célozva, vissza nem térítendő támogatás nyújtásával közvetlen előnyöket kíván biztosítani a helyi kisvállalkozások számára, hogy hozzájáruljon üzleti tevékenységük elindításához, működési költségeik csökkentéséhez. A rendelkezésre álló támogatási keretösszeg 5 millió forint. Munkahelyteremtő támogatásra az a vállalkozás pályázhat, amely betelepülő vállalkozásként – ha legalább egy éve folyamatosan működik – vállalja, hogy  Szerencs közigazgatási területén székhelyet/telephelyet hoz létre, és  legalább 2, de legfeljebb 15 új munkahelyet létesít, továbbá azt, hogy az új álláshelye(ke)t munkaszerződés keretében legalább a pályázat évét követő év végéig folyamatosan fenntartja és betölti, és  az új munkavállaló(ka)t kizárólagos munkaviszonyban, teljes- vagy részmunkaidőben foglalkoztatja. Pályázhat az a vállalkozás is, amely székhellyel/telephellyel már legalább egy éve rendelkezik Szerencs városában, és vállalja, hogy ott a kérelem benyújtását követően, a tárgyévet megelőző évre számított átlagos statisztikai állományi létszámát legalább 1 fővel növeli. Továbbá, hogy az új álláshelye(ke)t munkaszerződés keretében legalább a pályázat évét követő év végéig folyamatosan fenntartja és betölti, és  az új munkavállaló(ka)t kizárólagos munkaviszonyban, teljes- vagy részmunkaidőben foglalkoztatja.Munkahelymegtartó támogatásra az a vállalkozás pályázhat, amely legalább 2 éve székhellyel, telephellyel rendelkezik Szerencs közigazgatási területén, és vállalja, hogy a vállalkozás átmeneti gazdasági nehézségei miatt elbocsátás veszélye által fenyegetett munkavállalót teljes vagy részmunkaidőben továbbfoglalkoztatja, és ezt legalább a pályázat évét követő év végéig fenntartja, illetve a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló(ka)t teljes munkaidőben foglalkoztatja tovább, legalább a pályázat évét követő év végéig. Homlokzat-felújítási támogatásra az a vállalkozás pályázhat, amely vállalja székhelye/telephelye/üzlethelyisége/üzeme épületének a közterületről feltáruló homlokzata felújítását, homlokzat-felújításra nem szoruló épületének csatorna-felújítását, cseréjét, nyílászárók cseréjét. A pályázathoz szükséges dokumentáció megtalálható a honlapon, továbbá a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán. A benyújtás határideje 2016. június 1., 1600 óra.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.