Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 3/2015.(II.26.) rendeletének 9.§-ban meghatározott feltételek alapján tanévkezdési támogatás állapítható meg az általános iskolai, valamint középfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek/ek jogán annak a szülőnek, vagy más törvényes képviselőnek, aki a kérelem benyújtását megelőző egy éve Szerencs város közigazgatási területén állandó lakcímmel rendelkezik.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a 104-es számra érkező segélyhívások majdan a Központi Hívásfogadóba futnak be, de a bejelentőt minden esetben továbbkapcsolják az Országos Mentőszolgálathoz, melynek mentésirányítói saját protokoll alapján kérdezik ki a segélyhívót. Elsőként az észak-magyarországi régióban vezetik be a rendszert - írja a Lánglovagok.hu

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra lakossági bejelentés érkezett, amely szerint egyes emberek a katasztrófavédelem munkatársaira hivatkozva, a gázüzemű készülékek gázcsatlakozóinak cseréjét ajánlották fel. Azoknak, akik igénybe vették a szolgáltatást, a piaci árnál jóval magasabb árat kellett fizetniük az elvégzett munkáért. 

A központi szúnyoggyérítési programban eddig 263 ezer hektárt kezeltek a szakemberek, ezek során 566 településen léptek fel a vérszívók ellen. Amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten 67 ezer hektáron permeteznek majd, ez 290 települést érint.

Az előző évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium ismét elindítja a „Nyári diákmunka” programot, mely prevenciós jelleggel már diákkorban segíteni kívánja a fiatalok munkához jutását és a korai munkatapasztalat mellett, a jövedelemszerzést is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is. 

Mint az köztudott, a Kormány olyan kérdésekben hirdetett nemzeti konzultációt, amelyek öt témakörben veszélyeztetik Magyarország jövőjét.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.