Labdarúgás

A cím akár a Szerencs VSE labdarúgó szakosztályának jelmondata is lehetne, hiszen a 2017/2018-as szezon a szerencsi U16-os és U19-es csapat labdarúgóinak remekül alakul. A tavaly még sokat szenvedő U16-os gárda hihetetlen teljesítménnyel idén 9 mérkőzés után veretlenül áll a ranglista élén 44 rúgott és 9 kapott góllal. Az U19-es focisták is hasonlóan, az utolsó 9 mérkőzés óta veretlenek. Ők a B.A.Z megyei I. U19-es tabellán jelenleg az 5. helyen állnak (cikkünk írása idején). A két csapat edzőjét Ternyik Mátét és Nagy Lászlót kérdeztük az idei szezonról.

Ternyik Máté az U16-os csapat edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy egy éve vette át a gárdát a korábbi edzőtől. – Koncz Ferenc polgármester személyesen keresett meg azzal, hogy szeretné, ha én vezetném, edzeném a jövőben az U16-os focistákat. Ezt a feladatot örömmel vállaltam el. A csapatban főként szerencsi srácok játszanak, de van, aki a környező településekről Bekecsről és Taktaszadáról jár be. Hetente két edzést tartunk a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen, ezen átlagosan 16-17 fő vesz részt. A felkészüléseken közösen szoktuk elemezni a többi csapatot, hiszen minden mérkőzés más és más felállást követel meg.

Szerencs VSE U16 - Fotó: magánarchívum

Ez a szezon jól indult, már az első pár mérkőzés után a tabella élére kerültünk. Az összecsapásokon próbálom – a képességeimhezmérten – a legjobban irányítani a fiúkat. Erőnlétben még fejlődnünk kell, azonban a csapat elszánt és mindenre képes. Ezt bizonyítja az is, hogy 9 mérkőzés után 27 ponttal veretlenül vezetjük a tabellát. Szeretném kiemelni azt a négy játékost, akik nagyon sokat tesznek az U16-os gárdáért és az ifi-csapatnak is besegítenek: Buri Szebasztián, Busku Norbert, Jäger Máté, valamint Jakab Balázs Erik – mondta Ternyik Máté.

Nagy László az U19-es csapat edzője már 3 éve vezeti az ificsapatot. – Hetente egy edzést tartunk az iskolai elfoglaltságok miatt, de azt viszont majdnem teljes létszámmal 18-22 fővel. A csapat tagjait főként szerencsiek alkotják, de játszanak még legyesbényei, bekecsi, prügyi és taktakenézi játékosok is. Az idei szezonra remekül sikerült a felkészülés, mert előtte egy háromnapos edzőtábort tartottam a srácoknak, melyen nagyon jól összekovácsolódtak.

Szerencs VSE U19 - Fotó: magánarchívum

Ez azért is fontos, mert a mostani szezonban 5-6 olyan csapat is van, akik nagyon erősek, és csak egy jól felkészült és összeszokott gárda képes felvenni velük a kesztyűt. A komoly felkészülés ellenére kellemetlenül indult a szezon, mivel 2 játékosunk játékengedélye önhibánkon kívül rosszul lett kiváltva és az éves összesített teljesítményünkből 4 pont levonásra került (amivel jelenleg a 3. helyen lennénk a tabellán). A fiúk sokat fejlődtek az összecsapások során, az eddig lejátszott 14 forduló alatt összesen 2 vereség és 3 döntetlen szerepel a nevünk mellett.

A bajnokság utolsó fordulója előtt 9 mérkőzés óta veretlenek vagyunk és az utolsó 3 meccsünkön még gólt sem kaptunk. Jelenleg a tabella 5. helyén állunk. A csapat képességét nézve szerintem az első hely is elérhető lenne, az akarat biztosan megvan hozzá a srácokban. Szeretném kiemelni Rabócz Dávidot, Tóth Józsefet és Madarasi Attila Bencét, akik már a felnőtt csapat tagjai is. Mindhárman kiváló teljesítményt nyújtanak.

Nagy László (b) az U19 edzője és Ternyik Máté (j) az U16 edzője © Fotó: Szerencsi Hírek

Összeségében elmondhatom, hogy a jelenlegi U19-es gárda remekül teljesít, habár összpontosításban még sokat kell fejlődniük. Ternyik Mátéval közösen szeretnénk köszönetetmondani a játékosok szüleinek, barátainak és a szerencsi drukkereknek a folyamatos támogatásért és szurkolásért. Egy szülőnek külön köszönetetszeretnék mondani: Jakab Jánosnak, valamint egy törzs szurkolónknak, aki még idegenben is mindig elkíséri a csapatot: Damu Béla. Ők is hozzájárultak a kétcsapat eddigi sikereihez. Szeretném kiemelni Szerencs Város Önkormányzatát és Nyiri Tibor alpolgármester urat, a Szerencs VSE elnökét, aki gondunkat viseli és mindenben segít.

Hajrá Szerencs VSE, hajrá Szerencs! – zárta gondolatait Nagy László edző.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.