Labdarúgás

Negyedik alkalommal került megrendezésre az Uray Attila Labdarúgó Emléktorna. A 2015. január 25-ei eseménynek a Kulcsár Anita Sportcsarnok adott otthont. Az ifj. Uray Attila által, édesapja emlékére életre hívott vetélkedőre idén hat csapat nevezett, a küzdőtéren szerencsi, tiszaújvárosi, diósgyőri, mezőkövesdi, tállyai és mádi együttesek mérkőztek meg egymással.

A sportnap izgalmas mérkőzéseket hozott, majd a délután folyamán megszületett a végeredmény. Első helyen végzett Mezőkövesd, ezüstérmes lett Mád csapata, míg a dobogó harmadik fokára Tiszaújváros focistái léphettek fel, őket követte a DVTK U21, Tállya és végül Szerencs. A találkozón a legjobb játékos Vígh Ferenc (Mád), a gólkirály Polényi Tamás (Tiszaújváros), a legjobb védőjátékos Csicsvári Milán (DVTK U21), a legjobb kapus Dombó Dávid (Mezőkövesd) lett.Az köztiszteletben álló Uray Attila 1948. december 8-án született és 2010. október 2-án hunyt el. Fiatal éveiben – a Földes Ferenc Gimnázium diákjaként – a DVTK kiváló futballistája volt, családjával együtt mindig is támogatta a sportot – elsősorban a labdarúgást –, de nem feledkezett meg az elesett emberekről sem, ruha- és élelmiszer-adományokkal segítette őket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.