Labdarúgás

A megyei első osztály nyolcadik fordulójában sem született meglepetés a szerencsi futballszurkolók számára. Együttesünk október 3-án Sárospatakot fogadta a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen, a mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult.

 A meccs első részében a hazai drukkerek minden reménye elszállhatott, mert a vendégek már a 21. percben 3-0 arányban vezettek. Negyedóra elteltével némi bizakodásra adott okot Erdei Zoltán gólja, majd ismét „leült a játék”. A második félidő első része sokak szerint még a megyei első osztály színvonalát sem érte el, és szemmel láthatóan a játékvezetés szintén nem állt a helyzet magaslatán. A félidő érdekes pillanata volt, amikor a szerencsi kapu előtt történt szabálytalanságért a bíró tizenegyest adott, majd néhány perc tanácstalan gondolkodás után szabadrúgásra változtatta ítéletét. Szerencsére azonban a hazaiakhoz hasonlóan Sárospatak sem brillírozott. Miután a vendégek megpróbáltak “ráülni” a 3-1-es állásra, ezt Gombos Ádám először a 63. percben, majd tíz perccel a lefújás előtt bosszulta meg. Nem tett jót a hazaiaknak az sem, hogy egy vitatható szabálytalanság után Szentirmai Gergely piros lappal vonult az öltözőbe. Mindezek ellenére igazságosnak mondható a 3-3-as végeredmény, a mutatott játék alapján egyik csapat sem érdemelte volna meg a győzelmet. M. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.