Megye

A Tállyáért Egyesület második alkalommal tartotta meg a Tokaj-hegyaljai településen a Barbecue (BBQ) Fesztivált október 14-én, amelynek keretén belül borok megmérettetésére is sor került az országra kiterjedő, Egerben indult Magyar Bor Ünnepe elnevezésű programsorozat kapcsán.

Marton Rebeka a Tállyáért Egyesület alelnöke és Domján Emese borszakértő arról adott tájékoztatást, hogy a verseny a furmintokra fókuszált a Tokaji Történelmi Borvidéken, ám szakemberek csak részben ítélkeztek, a nevezésre beérkezett nedűk közül ők választották ki azt a tíz tételt, amelyeket azután már a borkedvelő, amatőr közönség ízvilágára bíztak.

A kóstolók nem tudhatták, mely pincészetek borait tartalmazzák a fekete zsákocskákba rejtett palackok, nem láthatták a címkéket, évjáratokat, de még a dugókat sem. Egy dolguk volt csupán, eldönteni azt, hogy melyik bor a legízletesebb számukra. Az eredményt szombaton este, gasztronómiában jártas, televíziós személyiségek jelenlétében hirdették ki és mint az kiderült, a „Közönségdíjat” – azonos szavazati eredmény alapján – a Szalóczi Pincészet és a Kardos Pincészet tudhatja magáénak.

Forrás: SfL

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.