Megye

Elindult a Magyar Falvak Program, ebben az évben az ötezres lélekszámú települések fejlesztésének elindítására 150 milliárd forintból lehet gazdálkodni.

Koncz Ferenc országgyűlési képviselő e tárgykörben találkozott a 06.sz. választókerület polgármestereivel és a Széchenyi Programiroda munkatársaival február 4-én, a Szerencsi Rákóczi-vár lovagtermében.

Koncz Ferenc arról adott tájékoztatást, hogy a megbeszélést az előzetesen megjelent információkra alapozzák részben azért, hogy képet kapjanak arról, mely településeknek milyen elképzeléseik vannak, mire lenne szükségük, másrészt a későbbi időszakban igyekeznek elkerülni az esetleges félreértéseket, illetve megbeszélik, hogy kik lesznek, akik az együttműködésben koordináló szerepet kapnak.

Együtt figyelnek arra, hogy a pályázatok kiírásakor az adott témaköröket miként, kiknek a segítségével, vezetésével lehet majd megvalósítani.

Forrás: SfL

Városhatár

Műsorunk tartalmából:
• A FECSKÉSI VÁROSRÉSZEN ÉLŐK PROBLÉMÁI
• ÚJRA LÁTOGATHATÓ A ZEMPLÉNI MÚZEUM
• ÉPÜL A CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER SZERENCSEN
• SZÉP ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A BOLYAIBAN
• NORDIC WALKING CSOPORT SZERENCSEN
• ÁTADTÁK A PARKOLÓT A VASÚTÁLLOMÁSON
• MELEG EBÉD A SZÜNIDŐBEN

Tisztelt Nézőink! A Globo Televízió kínálata április 25-től Szerencsi Híradó című műsorral bővül . Az elkövetkezendő időszakban Szerencs Város Önkormányzatának megbízásából stábunk készíti a város életéről szóló heti közéleti magazint, amely minden szombaton 17 órakor kerül adásba. Kérem tartsanak velünk a képernyők előtt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.