Megye

Félmilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fejlesztjük a városban a kerékpáros közlekedés feltételeit. Az idén tavasszal kezdődtek a munkák a város három különböző pontján: az Ond felől érkező kerékpárutat folytattuk az Ondi út páros oldalában, ahol gyalogjárdát is építettünk.

Itt egyes szakaszokon a jövő tavasszal fejezzük be a munkát, azonban ezen a területen az egységes zöldövezet kialakításához hozzá láttunk. A Malom utca és Magyar utca burkolatának a felújítása november végén megtörtént, itt egyirányúsítjuk majd a forgalmat, és kerékpáros sáv felfestésével a 3,5 méter széles, kétoldali padkával ellátott útpályán jutnak el biciklisek a 37-es főútig. A harminchetes déli oldalán – Sátoraljaújhely irányában – isjól is halad a kivitelező az építkezéssel.

Egyes szakaszokon már aszfaltozás is történt és a Szerencs-patak felett elkészült az új kerékpáros híd tartószerkezetére is ráemelték az elemeket (fotónkon). A híd acélszerkezeti beemelését az előzetes tervek szerint csak tavasszal hajtották volna végre, de az időjárás kegyesnek bizonyult. A kivitelező ezért november 30-án a délelőtti órákban beemelte a híd 20 tonnás átkötő acélszerkezetét – tájékoztatott Nyiri Tibor polgármester. A Kemecsén készített túlméretes építményt egy 28 méteres szerelvény szállította a helyszínre. A nagy pontosságot igénylő művelet során a szükséges manővereket a daru irányítója másfél óra alatt, probléma nélkül elvégezte. A 19 méteres szabad nyílás fölé egy 20 méteres hídszerkezet került.

A híd teljes szélessége 3,70 méter, a tényleges kerékpárút a forgalom részére 2,26 méter. A pilléreken elhelyezkedő híd stabilitását a földbe helyezett 1,4 méter átmérőjű, 3,5 méter mélyen a földben lévő betonpillérek biztosítják, amik egészen a talaj teherhordó rétegéig hatolnak le. A projekt öt éves fenntarthatósági kötelezettséget ír elő a beruházónak, ezért az Ondi úti építkezéssel kapcsolatban a nyár elején az önkormányzat egyeztetést kezdeményezett az áramszolgáltóval, mivel a területen az elkövetkezendő időszakban nem történhet külső beavatkozás.

– Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. önkormányzati együttműködések csoportja konstruktívan fogadta a megkeresésünket és munkatársuk, Motkó Miklósterületfelelősirányításával – aki egyéb fejlesztésekben is nagyon sok segítséget nyújtott Szerencs Város Önkormányzatának, azonban sajnálatosan ősszel fiatalon elhunyt – a cég saját költségén tíz darab faoszlopot cserélt ki betonpóznára, megközelítőleg másfél millió forint értékben.

Ezzel a fejlesztéssel biztonságosabbá vált a környék energiaellátása és a korszerűsödött a közvilágítás is – ismertette a polgármester.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.