Ballagás a Bolyai iskolában

Oktatás - Nevelés

A Bolyai János Katolikus Általános Iskolában június 11-én tartották a ballagási ünnepséget. Az eseményen 58 tanuló búcsúzott el az intézménytől.

A Kulcsár Anita Sportcsarnokban az alsóbb évesek sorfala között vonultak el a végzős osztályok, majd versek és énekek csendültek fel. „Azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.” Kosztolányi Dezső idézetével búcsúztatták az alsó éves tanulók a ballagó diáktársakat. A nyolcadikosok felkötötték az emlékszalagot, és átadták az iskola albumát és krónikáját. Szabó Beáta igazgató ünnepi beszédében elmondta, hogy az iskola nagyon büszke a végzősökre, hiszen országos, megyei, körzeti tanulmányi és sport eredményeikkel beírták magukat az iskola történelmébe. A pedagógusok igyekeztek olyan értékrendet útravalóként adni, ami képessé teszi majd a diákokat a helyes és helytelen közötti választásra, hogy majd évek múltán is kifogyhatatlan tartalék maradjon számukra. A legsikeresebb tanulók könyv és pénzjutalmat kaptak. A Kiss Attila Alapítvány díját Koncz Ferenc polgármester adta át, melyet idén Molnár Gergő kapott. Az év tanára Ványai Terézia lett.