Oktatás - Nevelés

Május 8-án délelőtt 11-kor véget ért a középszintű matek érettségi, csaknem 74 ezer diák adott számot tudásáról. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint matematikából középszinten 1 256 helyszínen 71 086 vizsgázó, emelt szinten 86 helyszínen 3 285 vizsgázó tesz érettségi vizsgát. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tartott, az emelt szintű pedig 240 percig. 

A vizsgázó először az I. feladatlapot (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldja meg. A vizsgázó a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.

A II. feladatlap két részre oszlik: a II. A rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A II. B rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszközök (közép- és emelt szinten is) a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amelyekről a vizsgázónak kellett gondoskodni. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhették.

forrás: vg.hu / szerencsihirek

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.