Konferencia és teremavatás a gimnáziumban

Oktatás - Nevelés

A Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában tartották meg május 25–én a tájföldrajzi konferencia-sorozat befejező eseményét.

A megjelenteket dr. Gál András az intézmény igazgatója köszöntötte, majd Koncz Ferenc országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait, aki arról szólt, hogy az ehhez hasonló színvonalas szakmai rendezvények is hozzájárulnak ahhoz, hogy Szerencs benne van köztudatban. Nyiri Tibor, a polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester beszédében hangsúlyozta, hogy az évről évre megrendezésre kerülő tájföldrajzi konferencia is hozzásegíti a pedagógusokat ahhoz, hogy folyamatosan bővítésék tudásukat és ezáltal még több ismeretet átadhassanak a diákoknak.

A tudományos összejövetel keretében avatták fel azt a magyar nyelv és irodalom szaktantermet, amit Dr. Demeter Istvánról neveztek el. Tállai András államtitkár méltató beszédében elmondta, hogy Demeter István a gimnázium egykori kiváló tanulója, aki jelenleg több gazdasági társaságot is működtet. Ügyvédi irodája mellett, búzakeményítő üzemet alapított, valamint a malomiparba is bekapcsolódott. Folyamatosan képezi magát. Jelenleg is tartja a kapcsolatot volt iskolájával, büszkén vallja, hogy egykor Bocskais diákként szívta magába a tudást. A nap során neves egyetemi tanárok és professzorok tartottak előadásokat a történelem, földrajz, valamit a biológia tudományokhoz kapcsolódva.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.