Oktatás - Nevelés

Szerencsen is megtartották az iskolákban a tanévnyitó ünnepségeket, s ezzel hivatalosan is megkezdődött a 2018/2019-es tanév.

Tanévnyitó ünnepséget tartottak a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban augusztus 31-én. Az eseményen Dr. Gál András igazgató beszámolt az intézményben történt változásokról, és a nyári szünetben lezajlott felújítási munkákról. Elhangzott, hogy több új pedagógus érkezett idén az intézménybe és közel hatszáz diák kezdi meg az idei tanévet a gimnáziumban.

A Bolyai János Katolikus Általános Iskolában szeptember 3-án Kocsis Sándor római katolikus plébános szavai nyitották meg a tanévnyitó ünnepséget, amelyet az elsős diákok énekes verses produkciója követett. Gaszperné Tilman Edina az intézmény igazgatója köszöntötte a diákokat majd elmondta, hogy a 2018/19-es tanévet 431 tanulóval kezdi meg az iskola. Az esemény zárásaként felkötötték az iskola nyakkendőjét az újonnan érkező kisdiákoknak.

A Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola első napja a Szerencsi Református Templomban tanévnyitó istentisztelet formájában vette kezdetét. Balázs Pál református lelkész beszélt a család és a gyerekek fontosságáról, hangsúlyozva ezáltal a szeretetet és a hűséget. Az intézmény igazgatója Ráczné Váradi Éva elmondta, hogy 502 tanulóval kezdik meg az új tanévet. Az ünnepségen verses előadással készültek az elsős diákok, végezetül az énekkar műsora zárta a tanévnyitó ceremóniát.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.