Oktatás - Nevelés

A Kiss Attila Alapítvány szervezésében, tizenötödik alkalommal rendeztek olvasottsági vetélkedőt Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban.

Az eseményt Koncz Ferenc országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd Konczné Kondás Tünde a megmérettetés ötletgazdája adott összefoglalót az eltelt évekről. Elmondta: az alapítvány azzal a céllal jött létre 2005-ben, hogy támogassa a szerencsi és a környező településeken élő tehetséges gyermekeket.

A tizenötödik alkalommal életre hívott irodalmi tudáspróbát Zemlényi Zoltánról a kuratórium egykori elnökéről nevezték el tavaly, emléket állítva a két évvel ezelőtt elhunyt iskola igazgatónak. Idén nyolc településről érkeztek diákok a versenyre, főként a 7-8-os korcsoportban, ezúttal Csukás István: Nyár a szigeten című ifjúsági regénye alapján összeállított játékos feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek. A hat fordulós megmérettetés végén összesítették a pontszámokat, ami alapján kialakult a végeredmény.

A legjobbnak a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola csapata bizonyult, második helyen a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola végzett a harmadik helyet pedig a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola szerezte meg. A csapatoknak Dr. Toma Kornélia az Eszterházy Károly Egyetem docense, a zsűri elnöke adta át az okleveleket és egy-egy „Jumurdzsák gyűrűje” című könyvet, amiből a jövő évi versenyre tudnak felkészülni a diákok.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.