Oktatás - Nevelés

Szerencs Város Önkormányzata - a sok éves hagyományt folytatva - közös ünneplésre hívta az önkormányzati, illetve egyházi fenntartásban működő nevelési-oktatási intézményekben dolgozó, és a már nyugdíjas éveiket töltő pedagógusokat.

Az eseményen Nyiri Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, a pedagógus társadalom minden tiszteletet és elismerést megérdemel, hiszen nem könnyű feladat az erkölcsi és társadalmi normákat átadni a jövő nemzedékének és emellett a felgyorsult, digitális világ kihívásainak is megfelelni.

A beszédet követően az önkormányzat elismerő oklevelét kapták azok a nyugdíjas pedagógusok, akik diplomájuk megszerzésének jubileumát ünneplik ebben az évben. Gyémánt diplomát vehet át idén Antal Béláné, aki 60 évvel ezelőtt szerezte meg tanári diplomáját.

Az Emberi Erőforrások minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott azoknak a nyugállományba vonuló pedagógusoknak, akik legalább 25 évet töltöttek a pályán és kiemelkedő munkát végeztek. Az elismerést Bakti Péterné, Bene Sándorné, Lukács Sándorné, valamint Osztás György érdemelte ki az idén. A pedagógusok ünnepén óvodások, iskolások adtak alkalomhoz illő műsort a Rákóczi-vár színháztermében.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.