Oktatás - Nevelés

A Bocskai István Katolikus Gimnázium november 8-án tartotta szalagavató ünnepségét az iskola aulájában.

Az eseményen a diákok énekes, verses műsorát követően Szarvas Péter római katolikus plébános áldotta meg a szalagot, amit ezt követően tűztek fel az osztályfőnökök a végzősöknek. A szalagtűzés után Jakab Tamás az iskola igazgatója szólt a megjelentekhez.

Az intézményvezető köszönetet mondott elsősorban a szülőknek, akik végig kísérték gyermeküket az idáig vezető úton, majd a pedagógusok felé fejezte ki háláját, amiért szakmai tudásukkal segítették a diákokat. Végül a maturandusokat szólította meg az igazgató.

– Mit jelent számotokra a Bocskai szalagja? A legegyszerűbben azt, hogy eljutottatok idáig, függetlenül attól, hogy mennyire volt küzdelmes az utatok-hangzott el. Az ünnepség második felében a végzős osztályok mutatták be az erre az alkalomra betanult táncaikat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.