Választási plakátok és hirdetmények elhelyezéséről

Közérdekű

A 2018. évi országgyűlési választások kapcsán a választási plakátok és hirdetmények elhelyezésére vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt jelölteket és jelölő szervezeteket: 

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 144. §-a az alábbiak szerint rendelkezik:

(2) Kampányidőszakban a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül készíthetnek plakátot.
(3) Plakát a kampányidőszakban – a (4)–(7) bekezdésben meghatározott kivételekkel – korlátozás nélkül elhelyezhető.
(4) Épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg – állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén – a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet.
(5) Egyes középületeken vagy a közterület meghatározott részén plakát, illetve óriásplakát elhelyezését a helyi önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból rendeletben megtilthatja. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.
(6) A választási kampányt szolgáló önálló hirdető berendezés elhelyezésére, valamint az óriásplakátok vonatkozásában a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
(7) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.

Szerencs Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága 2018. január 25-i határozatában – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – 10 helyszínt jelölt ki annak érdekében, hogy a jegyző a választási táblák beszerzéséről, illetve kihelyezéséről a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. közreműködésével gondoskodjon, amely táblákra a választási plakátok szabadon, tulajdonosi hozzájárulás nélkül elhelyezhetőek:

  • ESZEI kerítése (Szerencs, Bekecsi út)
  • Orvosi Ügyelet kerítése (Szerencs, Rákóczi út)
  • Piac kerítése (Szerencs, Piactér)
  • Tűzoltósággal szembeni cukorgyári kerítés (Szerencs, Rákóczi út)
  • Szakképző Iskola kerítése (Szerencs, Ondi út)
  • Várkert kerítése a Hivatallal szemben (Szerencs, Rákóczi út)
  • AFIT kerítése (Szerencs, Gyár út)
  • Vasúti ABC-vel szembeni kerítés vasútállomás felé eső része (Szerencs, Rákóczi út)
  • a volt Vágóhíd kerítése (Szerencs, Dobó Katica út)
  • Ond, Iskola kerítése (Szerencs-Ond, Fő út)

Mindegyik - fent felsorolt - helyszínen kihelyeztük a választási plakátok elhelyezésére szolgáló táblákat „VÁLASZTÁS 2018” felirattal.

A jelölő szervezetek nagy száma miatt szándékunkban áll helyszínenként legalább még egy – ugyanilyen méretű – választási tábla kihelyezése, elősegítve azt, hogy ezen a felületen egy nagyobb méretű plakátot is törvényesen helyezhessenek el.

Fentiekre tekintettel kiemelem, hogy amennyiben nem az általunk kihelyezett táblákat használják, és magántulajdonban vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon, vagy annak kerítésén kívánnak választási plakátot elhelyezni, akkor minden esetben szükséges az ingatlan tulajdonosának vagy vagyonkezelőjének hozzájárulása.
Fenti jogszabályok értelmezéséhez, amennyiben szükséges, segítő közreműködést nyújt a Helyi Választási Iroda.

A választás tisztaságának biztosítása és az esélyegyenlőség érvényesítése mindannyiunk közös érdeke, így kérem, hogy a fenti tájékoztatóban foglaltak szerint szíveskedjenek eljárni.

Szerencs, 2018. március 12.

dr. Barva Attila sk.
Helyi Választási Iroda
Szerencs

forrás: szerencs.hu