Tallárné Illés Erikát, az ország egyik vezető bankjának szerencsi fiókvezetőjét sokan ismerik a városban. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen végezte tanulmányait, később a banki szféra felé sodorta az élet. A következőkben vele beszélgettünk.

Naszrai Gyula ma már nyugdíjas építészmérnök, de aktív évei után jelenleg kőműveseket és festőket tanít egy alapítványi iskolában. Részt vett a szerencsi Munkás Szent József templom építésében és két Építőipari Nívódíjat kapott élete során. A szerencsi református közösség egyik presbiteri tisztségét tölti be, és tagja az Öreg a Nénikéd Nyugdíjas klubnak. Életszemlélete és pozitív hozzáállása sokak számára példaként szolgálhat.

Az Erdélyből származó Juhász Árpád 2002 óta lakik Ondon. Több évig segített utakat szervezni Szerencsről a csíksomlyói búcsúba és idegenvezetőként is aktívan vett részt ezeken az eseményeken. Az alábbiakban Juhász Árpádról olvashatnak.

Benedekné Téglási Mária már több mint 25 éve a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet dolgozója és 2012-től vezető asszisztensként tevékenykedik. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy rendszeresen verseket ír.

Kardos Sándorné hosszú ideig volt a Scholtz Jenő Zeneiskola igazgatója Szerencsen, emellett tíz évig a Megyei Zeneoktatói munkaközösség tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után az egyik alapítója volt az Öreg a nénikéd nyugdíjasklubnak, melynek jelenleg a vezetője.

A Hajnali Néptáncegyüttes 2005 nyarán alakult meg azokból a tanulókból, akik az általános iskolai években rendszeres tagjai voltak a szerencsi Művészeti Iskola néptánc tanszakának. Tevékenységük alapja a magyar nép hagyományos tánc- és zenei kultúrájának ápolása. Az együttes szakmai-művészeti vezetője Bajári Éva mesélt a néptáncról és az együttesről.

Dr. Honti Judit foglalkozás-egészségügyi orvosként már hosszú ideje dolgozik a városban. 25 évig volt a Beteg Gyermekekért Alapítvány elnöke, idén azonban úgy döntött, hogy átadja az elnöki tisztséget. Dr. Honti Judittal beszélgettünk életéről, pályájáról és az alapítványról.

Új iskolaigazgatóval kezdi a szeptembert a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola. A korábbi igazgató Szabó Beáta 5 évre szóló megbízatása idén júliusban járt le. A fenntartó Egri Főegyházmegye Gaszperné Tilman Edinát bízta meg két évre az intézmény vezetői feladataival. 

Lakatos Marianna 16 éve dolgozik a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában magyar és történelem szakos tanárként, de emellett a Kiss Attila Alapítvány kuratóriumának elnöke is. Több évig munkálkodott Zemlényi Zoltánnal együtt, aki korábban az iskola igazgatója és a civil szervezet elnöke volt. Együtt sokat tettek azért, hogy a tehetséges gyermekek kibontakozhassanak. Az alapítvány minden tanév végén megjutalmazza a szerencsi és a környékbeli iskolák egy-egy sikeres tanulóját.

További cikkeink...