"Azt látom, hogy a verseim megérintik az embereket"

Portré

Benedekné Téglási Mária már több mint 25 éve a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet dolgozója és 2012-től vezető asszisztensként tevékenykedik. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy rendszeresen verseket ír.

Benedekné Téglási Mária egy határmenti kis faluban, Bódvaszilason töltötte a gyermekkorát szüleivel és két bátyjával. Kazincbarcikán járt vegyipari középiskolába, majd Sajóbábonyba került az Észak-Magyarországi Vegyiművekhez, mint laboráns.

– 1989-ben költöztünk Szerencsre, előtte Salgótarjánban laktunk a férjemmel és ott született meg a gyermekem is. 1990-ben kezdtem el dolgozni a Rendelőintézetben. Közben képeztem magam az egészségügyi pályán. Három évig jártam Nyíregyházára, ahol technikai asszisztens lettem, utána pedig Debrecenben végeztem el az orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus szakot, és 2012-től vagyok a vérvételi laborban vezető asszisztens – mondja Benedekné Téglási Mária. A könyvek és az olvasás szeretete egész gyermekkorát végigkísérte.

– Ahogy megtanultam olvasni egyenes út vezetett a könyvtárba. Anyukám első dolga volt, hogy elvitt oda, és nyolcadik osztályos koromig rendszeresen visszajártam. Mindenféle stílusú könyvet szeretek, de főként a történelmi kalandregényeket kedvelem nagyon. Gyerekként az volt a szórakozásom, mikor azon gondolkodtam, hogyan változtatnám meg a történetet, hiszen legtöbbször más befejezést szántam volna a regényeknek. Már gyerekként, tizenévesen is írogattam. Bár irodalmi beállítottságú voltam és jól tanultam, abban az időben célszerű volt dolgozni és pénzt keresni, így szülői indíttatásra kerültem a vegyipari iskolába – meséli Marika. Mint mondja élénken él emlékezetében az olvasótáborok hangulata.

Benedekné Téglási Mária © Fotó: Szerencsi Hírek

– A táborok lényege az volt, hogy költőket, írókat hívtak meg, és ők foglalkoztak a gyerekekkel. A kollégiumi lapban is megjelent írásom, szerkesztőként és íróként is hozzájárultam néhány lapszámhoz – folytatja. Első, kezdeti írásaiból kevés maradt meg, és ahogy elkezdett dolgozni teljesen abbahagyta. – Sokáig egyáltalán nem írtam, mert nem volt rá időm, nemrégiben kezdtem újra. 2013-ban szembe kellett néznem egy komoly betegséggel, és meglehet, hogy azok a lelki folyamatok, amiket akkor átéltem, előhozták azt, hogy kiírjam magamból a gondolataimat.

A barátaim biztattak, mert tetszettek nekik az elképzeléseim és megkérdezték, miért nem fogalmazom meg és írom le ezeket. Akkor nagy bátorságot vettem és idén márciusban megosztottam egyet a közösségi oldalamon. Aztán kicsit később kitettem még egyet és jöttek az ismerősök, munkatársak: „Ez olyan, mintha rólam írtad volna!”. Pont ezt gondolja ő is, csak nem tudja leírni. Egy ünnepségen el is szavaltam a versemet – mondja. Azt meséli, hogy sok minden megadhatja a témát, de költeményei általában lelki eredetűek. – Sokfelől inspirálódom, de mindegyik versben én vagyok benne. Általában különféle emberi dolgok indítják el az írást: ahogy beszélgetek betegekkel, sorstársakkal, valamint a mindennapi élet történései adják verseim témáját.

Jönnek a gondolatok, és sokszor éjjel 3 órakor lopakodom ki és gyorsan le kell írnom azt a két-három mondatot, mert el fogom felejteni. Másnap jön hozzá még néhány mondat. Olyan is van, amikor hajnalban felébredek, elkezdem és végig írom. Utána még megnézem, javítgatom és felteszem a közösségi oldalra. Sokan elolvassák, ami jó érzéssel tölt el engem, várják és kérdezik, mikor lesz a következő. Nem gondolom azt, hogy ez olyan nagy dolog lenne, mégis azt látom, megérinti az embereket. Azt hiszem, egy-egy vers többet foglal magába, mint amit én el tudok mondani – meséli.

Azt mondja, hogy vannak kedvenc költői, de ez folyamatosan változik. – Most Áprily Lajos a kedvencem. Amikor középiskolás voltam szerettem József Attilát, meg Radnótit, de szívesen olvasok bármit. Az újabb versek közül például Jeremy Jones (Kovács László) költeményeit kedvelem, ő Hatvanban lakik és már érettségi tétel az ottani gimnáziumban. A kedvenceim között szerepel még Kovács L. István is, aki az Irodalmi Rádióban szokta megosztani a műveit. A versben azokat a szépségeket és érzelmeket szeretem, amit a mondanivalója kivált – mondja. Marika arról is beszélt, hogy jelenleg is dolgozik új versen, de korábbi költeményei is megtalálhatóak a közösségi oldalán.

Bendekné Téglási Mária: Álmodom

Anyukám mosolyogva rám kacsint,
- Kicsim csöndesen, ne ébreszd álmaink,
a feledésbe söpörjük könnyes napjaink.
Lágyan körbe fon hangjának bársonya,
elmúlás bánatát sötétben őrzi az éjszaka.
Ha a távolság eltűnik föld és ég között,
gyermek leszek lezárt szemhéjam mögött.
- Kócos hajacskád ma copfba fésülöm,
piros szalagod szépen maslira megkötöm.
Kézen fogva sétálunk virágzó réteken,
az összes margarétát neked leszedem,
kicsiny kezeddel majd csokorba rendezed.
Házak falára színes krétákkal rajzolunk,
lámpások fényébe zárjuk alkonyunk,
s mikor ébredünk a reggellel alkuszunk.
Időgömbjébe zárva törékeny a képzelet,
tudod veled játszanom ébren nem lehet...
Ne ébreszd álmaink, aludj csöndesen!
Karomba zárva ringatlak a szívemen,
s átölel minket, egy pillanatnyi végtelen.