Szerencsen mindig meghatározó volt a színes kulturális élet, ugyanis rengeteg szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó programmal várják a lakosságot időről időre. Ahhoz azonban, hogy ezek a rendezvények megvalósuljanak, elengedhetetlenek azok az elhivatott munkatársak, akik gyakran szabadidejüket sem kímélve szervezik meg ezeket az eseményeket. Kazsik Marianna 30 éve szervezi aktívan a város kulturális életét.
Kazsik Marianna Szerencsen született, az általános iskolai éveinek nagy részét Bekecsen töltötte majd hetedik osztályos korában került a szerencsi Hunyadi János Általános Iskolába.
– Szüleim egyszerű életvitelű, hagyományos értékrendet képviselő munkásemberek. Gazdag gyermekkorom volt, rengeteg élmény él még ma is bennem a ’70-es évek minden szépségével, a gyerekkor minden gondtalanságával. Az általános iskola után nem mentem messzire, csak a szomszédba, hiszen Bocskais lettem. A gimnáziumi évek alatt sem tudtam kitalálni, mi szeretnék lenni valójában, hiszen nagyon sok minden érdekelt. Leginkább a művészetek vonzottak és a könyveket is szerettem, bár tizennyolc évesen az ember még bármi lehet.
Az olvasás mindig közel állt hozzá, hiszen gimnazistaként is rendszeresen látogatta a könyvtárat, ahol nem csak a könyvekkel ismerkedett meg, hanem barátságokat is kötött itt.
– Az érettségi után visszajártam a gimnáziumba gépírást tanulni, majd még ebben az évben a szerencsi Városi Könyvtárban kezdtem el dolgozni, ami ekkor még az Úttörőház épületében volt. 1991. októberében már átköltöztünk a Rákóczi-várba, és talán igazából ez lett a felnőtt életem origója.
A gyermekkönyvtárba kerültem, ahol Somplák Lászlónéval és Reviczky Beátával belevetettük magunkat a gyermekkönyvtári munkába, s ennek eredményeképpen rengeteg színvonalas és emlékezetes rendezvény viselte a kezünk nyomát. A büszkeségem az a gyermekkönyvtári újság, amely Betűkert – Kölyöklap néven látta meg a napvilágot. Kézzel írtam és rajzoltam. Közel két éven át készítettük. Számítógép nélkül, kézzel, mint a kódexmásolók. A tanulás elválaszthatatlan a munkámtól, öszszeforrt vele, hiszen munka mellett és közben elvégeztem az Országos Széchenyi Könyvtár által indított könyvtáros asszisztens képzést. Szerettem a Budavári Palotába iskolába járni, hiszen ez volt a kultúra, a tudás és a művelődés fellegvára, minden zegzugából áradt a történelem és a múlt. Néhány év múltán 2016-ban pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karának informatikus-könyvtáros szakán diplomáztam.
A családi kötelékek mindig meghatározóak voltak az életében és talán ez is közrejátszott abban, hogy ezen a pályán tevékenykedik.
– Nagy hatással volt rám az apai nagyapám, aki egyszerű paraszti származású, Amerikát megjárt, angolul beszélő, Eötvös Józsefet, Benedek Eleket, Petőfit és minden írót olvasó ember volt. Ha csak akadt egy kis szabad ideje, könyv volt a kezében. Olvasott magyarul és angolul. A gyermekkorom legmeghatározóbb személyisége volt ő, példakép kitartásból és szorgalomból. A könyvei, a történetei, a mesélése, a bölcsessége révén nagyon sokat kaptam tőle.
Szép lassan vetette el azokat a magokat, amelyek majd jóval később keltek ki. Az írók történeteinek elbeszélése, a költészet iránti érzékenység, a gondolatok fennmaradása, az ember által megélt élmények továbbadása az írások által – számomra ezt jelenti az irodalom. Amikor könyvtárban kezdtem dolgozni, felfedeztem, hogy itt az egész világ, ebben a teremben, ezekben a könyvekben. Itt van millió történet és információ összegyűjtve és felhalmozva.
Kazsik Marianna elhivatott a papír alapú olvasás fontosságában, amit igyekszik a mai fiatal generációnak is átadni, amikor erre alkalma nyílik.
– Azt vallom, mindent kell olvasni és olvasni kell, nyomtatott formában, mert az ember csak így tud összefüggéseket felismerni, így alakul ki a világképe és így lesz globális rálátása a világra.
Könyvekkel és emberekkel foglalkozni kiváltságos dolog, hiszen mi másról szólnak a könyvek, mint rólunk, emberekről? Jó érzés, ha azt látom a szemekben, hogy valakit mélyen megérint egy történet, vagy akár egy kicsit hozzásegítettem ahhoz, hogy egy dolgozata jobban sikerüljön. Számtalan rendezvény, író-olvasó találkozó, közönségtalálkozó van már mögöttem. Megható, amikor az utcán megállítanak még hetek múltán is, hogy képzeld, olvasom a könyvét, és most már másképp látok sok mindent! Ilyenkor úgy érzem, ez sokkal több, mint egyszerű munka, hiszen a másik emberhez hozzáadtam valami pluszt.
Marianna rendkívül kreatív, hiszen sokféle alkotó tevékenységet kipróbált már élete során.
Üvegfestés, rajzolás mellett novellákat is írt. Amit jelenleg a legnagyobb lelkesedéssel űz, az pedig a fotózás. A legnagyszerűbb hobbi, ami feltölt és kitölti a szabad időmet. Ebben is nagy szerepet tulajdonítok a nagyapámnak, hiszen mai napig őrzőm azt a száz éves Kodak fényképezőgépet, amelyet Amerikában vásárolt, és amellyel ő már fényképeket készített. Igaz, nem művészi szinten, de érdekelte és kíváncsi volt a képalkotás mikéntjére. A fotózás megváltoztatta a világlátásomat, érzékenyebbé tett a világ dolgai iránt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hiszen új világok nyílnak meg az ember előtt.
Ez amolyan, „akit a mozdony füstje megcsapott” jelenség. Az egyik legfontosabb kifejezőeszköznek tartom a képi megjelenítést, hiszen a világ elsősorban a szemünkön át, a látásunkon keresztül képződik le s ez ahány ember, annyiféle világ s annyiféle látásmód. A közeli terveim között szerepel, hogy az egyelőre digitálisan hozzáférhető képeim a valóságban is láthatóak legyenek egy kiállítás keretében. Úgy gondolom – s talán ez a hitvallásom is –, az alkotás, a létrehozás, a gondolatok továbbörökítése nemcsak öncélú, hiszen az irodalmi, esztétikai és vizuális élmények befogadásával az emberek javíthatnak a jóllétükön és ez által alakíthatják saját belső világukat.
Forrás: V.E.A.