A lelkészi hivatás szolgálatában

Portré

Börzsönyi Józsefné Szabolcsy Marianna lelkész és férje dr. Börzsönyi József esperes 1976-ban került Szerencsre, a református egyházközösségbe. 2015-ben nyugdíjba vonultak, de Börzsönyi Józsefné jelenleg is a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének vezetője és emellett három korcsoportban tart hit-és erkölcstan órákat.

Börzsönyi Józsefné református lelkész nagyapjával és édesanyjával a Debrecenhez közeli Nyírmártonfalván nőtt fel. Azt mondja, hogy a teológiai pálya gondolata a középiskolás évei alatt vetődött fel benne. –Gyermekkoromban még nem fogalmazódott meg, de templomba járók voltunk. Emlékszem, ahogy nagyapám prédikált a templomban. A középiskolát a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában végeztem el. Volt egy olyan pillanat, amikor 16 évesen én valóban rábíztam magam az Úristenre. Egyszer csak az ember személyesen ráébred, hogy van kihez tartoznia. Rájöttem, hogy én most már nem félek a bizonytalantól – meséli Börzsönyi Józsefné.

A gimnáziumban humán osztályba járt és nagyon szerette a nyelvi tantárgyakat: latint és oroszt tanult. Kollégistaként húszan voltak egy hálóteremben, ahol villanyoltás után már nem lehetett tanulni, nagy volt a fegyelem. Végzősként országos versenyekre járt és nyelvi szakra készült Debrecenbe. Akkor még nem voltak pontszámok, csak az érettségi, a felvételi eredmény és az osztályfőnök javaslata számított. – Elhívott az osztályfőnök, aki az oroszt tanította és azt mondta: „Mari te nagyon jó tanuló vagy, mehetnél egyetemre, de én, nem javasollak, mert ilyen világnézettel nem lehet a következő generációt tanítani.”

Ellenben a történelemtanárom azt mondta, hogy javasolni fog. Már akkor eldöntöttem: nem kockáztatok, nem fogok az egyetemen bujkálni, ha templomba akarok menni – folytatja Börzsönyi Józsefné. Úgy döntött, hogy elmegy a Debreceni Református Kollégiumba teológiai fakultásra. – Beszéltem a dékánnal, aki közölte, hogy a női teológiát végzettek nem lehetnek gyülekezeti lelkészi szolgálatban csupán egyházi adminisztrációs, vagy könyvtári feladatokat láthatnak el. 1969-ben fejeztem be a teológiát, amit nagyon élveztem, hiszen több nyelvet is tanultunk: Bibliai nyelveket, mint a héber, vagy zsidó, görög, latin, emellett modern nyelveket is kellett hallgatunk: 5 évig angolt és németet, bár ezek inkább bibliai szövegek voltak. Aztán 1986-ban mondta ki az egyházunk zsinata, hogy a nők is teljes jogú lelkészi szolgálatban lehetnek.

– A teológiai tanulmányai alatt ismerkedett meg későbbi férjével, dr. Börzsönyi Józseffel. – Negyedéves volt, amikor én elsős. Szeminarista társak lettünk az Ószövetségi tanszéken. Ő aztán ösztöndíjjal egy hosszabb ideig Hollandiában tartózkodott, innen lett aztán a gyülekezetünknek is holland kapcsolata – meséli Börzsönyi Józsefné. Házasságkötésük után az egyik professzorunk, aki a Kollégiumi nagykönyvtárnak, a gyűjteményeknek volt a vezetője és igazgatója munkát ajánlott nekik. – A férjem egyike az Egyházművészeti Múzeum alapítóinak, és nekem is szép munkám lett: a régi magyar könyvtári anyagot dolgoztam fel. Ezt követően jöttek a gyerekek – mondja Börzsönyi Józsefné. Miután a professzoruk meghalt, úgy döntöttek, hogy gyülekezetbe mennek. Így kerültek Tiszáninneni Református Egyházkerületben Tolcsvára. Három év múlva a szerencsi lelkész beteg lett, és nyugdíjba vonult. – Akkor kevés lelkész és sok a feladat volt, ezért a szerencsi gyülekezet tagjai megkértek minket, hogy jöjjünk ide. Helyettesítettünk egy fél évet és mondták, hogy azt szeretnék, ha maradnánk. Így kerültünk Szerencsre 1976-ban. Ekkor már a negyedik gyermekünkkel voltam várandós – mondja Börzsönyi Józsefné.

Szerencsen többféle feladat várt rájuk.

– Azt mondták, hogy már hosszú ideje nem szólt itt az orgona és szeretnék, ha szólna. Akkor én ültem az orgonához és nemcsak vasárnap voltak istentiszteletek délelőtt és délután, hanem hétköznap is. Kedden imaóra, csütörtökön Biblia óra, szombaton esti istentisztelet. A lelkészi szolgálathoz hozzátartozik a keresztelés, a konfirmációra felkészítés, esketés, temetés, beteglátogatás és az idősek otthonában való szolgálat is. Minden évben szerveztünk gyülekezeti kirándulásokat is. Voltak tisztségi kötelezettségeink is. Egyházmegyei és egyházkerületi bizottságokban és a zsinat tagjaiként is szolgáltunk mindketten. 1986-tól pedig az ondi kis gyülekezet beiktatott lelkipásztora lettem. Nagy szeretettben mintegy három évtizedik lehettünk együtt a szolgálatban. Mind a szerencsi, mind az ondi gyülekezetért nagyon hálásak vagyunk Istennek.

Akkor még nem volt iskolai hitoktatás, de mi szerveztünk gyülekezeti hittant. Amit emellett nem is gondoltunk, hogy a templomot sokan jöttek látogatni, lévén, hogy ott van eltemetve Rákóczi Zsigmond és a felesége Gerendi Anna. Így aztán sokszor váratlanul kaptunk csoportot, vagy egyéni érdeklődőket. Az elején még a férjem ment fel a vendégekkel a templomba, aztán mikor újraindult a sárospataki teológia ’91-ben, akkor ő már kevesebbet volt itthon, mert tanszékvezető lett. Attól kezdve inkább én vezettem a csoportokat, iskolák is jöttek és rendhagyó történelem órát tartottam –mondja Börzsönyi Józsefné. Öt gyermek született a Börzsönyi családban, de egyikük sem követte szüleit a lelkészi pályán. – Két gyermekünk gondolkodott rajta. Mi azt mondtuk nekik, hogy amire a Jóisten nekik talentumot adott, azt bontsák ki, de kényszerből ne. Kaptunk is ilyen kérdéseket, hogy miért nem terelem őket erre a pályára. Azt mondtuk a férjemmel együtt, hogy legyenek jó keresztyének abban a hivatásban, amire az Úristen őket szánta, tehát kényszer ne legyen. Úgy gondoljuk, hogy mindegyik jó ember és jó keresztyén lett – mondja.

Amikor mi 2015-ben nyugdíjba vonultunk, hosszan gondolkodtunk, hogy hol szeretnénk tölteni a további éveket. –Azért nem mentünk el Szerencsről, mert a gyülekezetben otthonra leltünk, olyan szeretettet árasztottak felénk. Az idősebb generáció révén is nagyon jó kapcsolatban voltunk az előző, nyugalomba vonult lelkipásztorral és a feleségével. Mindig jó viszonyban voltunk a római katolikus plébánossal és ma is nagyon nagy szeretettel gondolok rá. A görögkatolikus lelkészcsaládokkal kicsit kötetlenebb kapcsolatot ápoltunk, mert nekik is voltak gyerekeik. Aztán a ’80-as évek közepétől kezdődtek el az ökumenikus imahetek, amikor egymás templomaiba jártunk és mindenki máshol hirdette az igét. Ez a híveknek is nagyon tetszett. Szív szerinti igazi kollégák voltunk – folytatja Börzsönyi Józsefné, aki nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik, tagja a Hegyalja Pedagógus Kórusnak, és természetesen a Református Kórusnak is, valamint a Tiszáninneni kerület Nőszövetségnek a vezetője.

– Azt gondolom, ha az ember nyugdíjba vonul, akkor is a hivatásában marad, tehát a gyülekezeti kapcsolataink is mind megmaradtak, hiszen jó egymást látni a templomban. Nyilván részt veszünk a közösségi programokban, amikor tehetjük, ott vagyunk, de igaz, hogy most már több idő jut a hat unokára. Friss erő érkezett a gyülekezetbe Balázs Pál lelkipásztor személyében. Isten áldja meg szolgálatát közöttünk.