Úszás

Idén is Szerencsen rendezték meg az Úszás Diákolimpia III. és IV. korcsoport megyei döntőjét.

 

A Városi Tanuszodában február 9-én tartott sporteseményen közel kétszáz fiatal versengett a legjobb eredményért. A szerencsi úszók közül ez alkalommal hatan állhattak fel a dobogó legfelső fokára, ők továbbjutnak az országos döntőbe, amely március 6-án lesz Győrben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség, a B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, a Szerencs Városi Diáksport Bizottság, valamint Szerencs Város Sportegyesülete által közösen életre hívott vetélkedőre a megye számos alapfokú oktatási intézményéből érkeztek hozzánk a 12-15 éves sportolók.

A megnyitón Kiss Attila, a megyei úszószövetség elnöke, illetve Füstös József, a megyei diáksport egyesület titkárának köszöntője után Hölcz Péter, a versenybíróság elnöke ismertette a szabályokat. A serdülők négy úszásnemben, mell-, hát,- gyors, és pillangóúszásban, illetve gyorsváltóban is próbára tették magukat. Városunk diákjai közül kilencen kiemelkedő eredménnyel zártak, hiszen hat arany-, három ezüst- és két bronzéremmel gazdagodtak büszkeségeink.

Aranyérem: Török Balázs - Tamás Ádám - Poncsák Máté - Csizmarik Balázs (4x50 méter gyorsváltó); Képes Panna (100 méter gyorsúszás); Török Balázs (100 méter mellúszás).

Ezüstérem: Búza Balázs (100 méter gyorsúszás); Fige Bálint, Tamás Ádám (100 méter hátúszás).

Bronzérem: Váczi Kira, Szemán Balázs (100 méter gyorsúszás).Az első helyen végzett versenyzők továbbjutnak az Országos Diákolimpia döntőjébe, amelyre március 6-án kerül sor Győrben.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.