A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói április 10-én délelőtt a Magyar Költészet Napja alkalmából versplakátokat helyeztek ki a Rákóczi-vár kerítésére.

A Mikulás Napi Vigasságokhoz kapcsolódóan hurkatöltő versenyt rendezett december 2-án a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár. A Rákóczi-vár belső udvarán összesen hat csapat mérte össze tudását, amit a végén zsűri értékelt.

  • Galéria:

Giacomo Puccini: Requiem című műve is felcsendült október 21-én a Kisboldogasszony római katolikus templomban. Ezen a napon a Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány, valamint a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében ünnepi kórushangversenyt rendeztek.

A nemezelők után a mézeskalács szakkör alkotásaiból nyílt mini kiállítás augusztus 16-án a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtárban. A mézeskalács alakban és díszítményben egyaránt a legváltozatosabb sütemény. Kevés olyan nagy hagyománnyal rendelkező kézműves tevékenység van, amely változatlan alapanyagokból, összetevőkből készítve ma is él.

Az idei Zempléni Fesztivál húsz településen, ötven helyszínen és több mint ötszáz fellépő művésszel várja a szórakozni vágyókat egészen augusztus 19-ig.

Baráti kórusokkal ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a Szerencsi Férfikórus. A június 3-ai eseményen az ünnepelten kívül színpadra lépett a Hegyalja Pedagógus Kórus, a vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar, a Mezőkeresztesi Férfikórus és a felsőzsolcai Rozmaring Népdalkör.

A Szerencsi Óvoda és Bölcsőde, Gyárkerti, illetve Napsugár épületében nagy volt a sürgés forgás április 5-én. A húsvét előtti időszakot kézműves foglalkozások és játékok színesítették.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.