Felkészült a téli időjárásra a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. – mondta el érdeklődésünkre Tóth István a cég ügyvezetője. Ütemezett, szervezett munkával először a legfontosabb útszakaszokon – Rákóczi út és a 37-es számú főút – kezdik majd meg a hó eltakarítását, ezt követik az alacsonyabb rendű, kevésbé forgalmas részek.

Félmilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fejlesztjük a városban a kerékpáros közlekedés feltételeit. Az idén tavasszal kezdődtek a munkák a város három különböző pontján: az Ond felől érkező kerékpárutat folytattuk az Ondi út páros oldalában, ahol gyalogjárdát is építettünk.

Tegnap tizenkét helyszínen avatkoztak be a hivatásos tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az időjárással összefüggő események miatt.

Régi tervük válik valóra a legyesbényei lakosoknak, hiszen hamarosan megkezdődik közel nyolc milliárd forintból a „Szerencs központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása” című pályázat megvalósítása, aminek keretében a községben is kiépítik a szennyvízhálózatot - jelentették be a június 4-én megtartott sajtótájékoztatón.

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző - jelentette be az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.