Keresztesi Jánost sokan ismerik, hiszen már évtizedek óta vezeti a Szerencsi Rendőrkapitányságot. A Szerencsi Hírek interjúsorozatában igyekszünk olyan embereket is megszólaltatni, akiknek a munkája fontos a város életében. Keresztesi János pályafutása követendő példa, hiszen járőrként kezdett, majd kitartó munkával, tanulással és elhivatottsággal hamar vezetői pozícióba lépett. Az elmúlt időszakban léptették elő ezredessé.

Ahogy olvasóink már megszokhatták folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk. A mostani lapszámunkban a Bárdosi Gyulánéval (fotónkon) készített riportot olvashatják, aki a gyárban közel 35 évig dolgozott, hosszú ideig vezette a mártó-osztály műszakját.

Folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a térség gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a régió ipari kultúrájának meghonosodásához. A következőkben Lukács Endréről írunk, aki 38 évig volt műszerész a gyárban. Endre bácsi végtelen szerénységgel válaszolt kérdéseinkre.

Ahogy olvasóink már megszokhatták folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Takács Zoltán az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepet töltött be a szerencsi csokoládégyár irányításában. 

Folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. A mostani cikkben Drótár Ilonát kérdeztük, aki több évtizeden keresztül volt a szakszervezet vezetője.

Folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Ezen alkalomból most Szőnyi Andrást kérdeztük, aki tíz évig volt a Nestlé szerencsi/diósgyőri gyárigazgatója.

Ahogy olvasóink már megszokhatták folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Most Csáky István, a gyár egykori raktár és szállítmányozási vezetőjét kérdeztük, aki közel 40 évig dolgozott ott.

Tovább folytatódik a 100 éves szerencsi csokoládégyár interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a térség gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a régió ipari kultúrájának meghonosodásához. A mostani alkalommal Ploth Márta, a gyár egykori bérszámfejtőjét kérdeztük, miként emlékszik vissza az ott eltöltött évekre.

Tovább folytatódik a 100 éves szerencsi csokoládégyár interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a térség gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a régió ipari kultúrájának meghonosodásához. A portré-interjú rovatban idén januártól a centenárium jegyében olyan embereket ismertetünk meg az olvasóval, akik fontos szerepet töltöttek be az üzemben, és szakmai tudásuk hozzájárult a gyár sikeréhez. A mostani lapszámban Máté Tibor, a gyár egykori termékcsomagolásáért felelős műszakvezetőjét kérdeztük.

Több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1923. február 25-én kezdődött meg Szerencsen a csokoládégyártás, amely később Magyarországon és Európában is ismertté tette településünk nevét. A portré-interjú rovatban az idén januártól a centenárium jegyében olyan embereket ismertetünk meg az olvasóval, akik fontos szerepet töltöttek be az üzemben, és szakmai tudásuk hozzájárult ahhoz, hogy a gyártás hosszú évtizedeken keresztül fennmaradhasson településünkön.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.