A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai rendszeresen végeznek közúti ellenőrzéseket. A közlekedési rendőrök a legutóbbi akciókat mozgó sebesség-ellenőrzéses módszerrel hajtották végre.

Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek, nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre – hívja fel a figyelmet közleményében az OTP Bank.

A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai a nyári időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a város illetékességi területén a közlekedési szabálysértők kiszűrésére. A rendőrök folyamatosan, több helyszínen ellenőrizik a közlekedőket, amelynek elsődleges célja a balesetek megelőzése, közlekedési szabályszegéseket elkövető járművezetők szankcionálása – írja a police.hu

A rendőrség weboldalán olvasható közlemény szerint egy 36 éves sárospataki férfi, B. Arnold rendelte meg az újfajta pszichoaktív szert a neten, amit társaival több megyében terítettek. A miskolci és szabolcsi rendőrök a férfit és egyik rokonát, a 61 éves B. Sándort is azonosították, majd feltérképezték a hálózat többi tagját is: egy baktalórántházi dílert és egy futárt.

További cikkeink...

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.