Főoldali hírek

Államalapító Szent István király és az új kenyér napját ünnepelte Szerencs augusztus 20-án.

A Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyában Koncz Ferenc polgármester ünnepi gondolataiban kiemelte, hogy Szent István királyunk olyan utat választott, ami meghatározta egy nemzet mindennapjait. Olyan irányt mutatott, amellyel a magyarság Európa egyik központi népe lett. – Szent Istvánnak nehéz körülmények között kellett a nép útját kijelölnie, ezért büszkék lehetünk egykori királyunkra. Úgy kell élnünk, mint ahogy ő is, amikor számot vetett az életével, mi is azt tudjuk mondani: Uram, az utat bejártam, a hitem megtartottam – hangzott el. Ezt követően ökumenikus ima keretében az új kenyeret Balázs Pál református lelkész, Csejoszki Szabolcs görög katolikus parókus, és Kocsis Sándor római katolikus plébános áldotta meg. 

Mengyi Roland országgyűlési képviselő Szent István királyunk örökségéről és a magyar nemzet jövőjéről szólt. – Ezen a napon emlékezünk Szent Istvánra, de emlékezünk azokra a magyarokra, elődeinkre is, akik történelmünk során elszántan védték az országot, a magyar államiságot. Az államhatár mindenkori védelme biztosította azt, hogy Magyarország az elmúlt több mint ezer évben megmaradt. Szent István tudta és eleink is tudták, hogy határok védelme nélkül nem létezhet egyetlen ország sem – mondta. A képviselő beszéde elején kitért a személyét ért támadásokra is. – Megígérem, hogy úgy fogok küzdeni az igazamért, mint ahogy az elmúlt években küzdöttem a választókerületért, Szerencsért, az itt élőkért, a fejlődésért és mindenkiért, aki segítségért fordult hozzám – majd a képviselő az októberi népszavazáson való részvételre buzdította a részvevőket.
A műsor folytatásaként fellépett a Hajnali Néptáncegyüttes, végül az ünnepség koszorúzással zárult.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.