×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 49

A Magyar Vöröskereszt immár 45. alkalommal hirdette meg országos egészségügyi versenyét, melynek területi fordulóját május 9-én tartották a szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában.

A szerencsi középfokú oktatási intézményekben is megkezdődött május 2-án a június 24-ig tartó érettségi időszak. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a kétszintű érettségi szabályai szerint számolnak be tudásukról a diákok.

A Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltató Szakképző Iskola április 29-én tartotta ballagási ünnepségét. A hagyományokhoz híven a végzősök átvonultak a Rákóczi úti Hunyadi-épülethez.

Szerencs Város Önkormányzatának képviselő-testülete az óvodáskorú gyermekek 2016/2017-es nevelési évre történő beíratásának időpontját az alábbiak szerint határozta meg:

A Bolyai János Katolikus Általános iskolában rendeztek április 7-8-án nyílt tanítási napokat. Az iskola életében hagyomány, hogy tavasszal a beiratkozás előtt megszervezik azt a két napot, amikor a szülőknek lehetőségük nyílik egy-egy órát megnézni. A tapasztalat az, hogy jellemzően inkább az alsó tagozatban nagyobb az érdeklődés a leendő elsős osztályfőnökök tanítási óráin.

A Technika Tanárok Országos Egyesülete által szervezett életmód és technika megyei versenyének adott otthont április 7-én a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola.

A Magyar Vöröskereszt szerencsi szervezete idén is megrendezte felmenő rendszerű csecsemőgondozási versenyét, melynek ezúttal is a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola adott otthont. Az április 7-ei megmérettetésen a körzet tanulói két korcsoportban nevezhettek, az általános iskolások öt, míg a középiskolások két csapattal érkeztek a vetélkedőre.

További cikkeink...