Aktuális

Az elmúlt időszakban több pályázatot is sikeresen megnyert a Zempléni Múzeum. Ennek köszönhetően idén megújulnak a múzeum online felületei, valamint új kiállításukban Szerencs és a Rákócziak kapcsolatát szeretnék majd bemutatni. Fazekasné Majoros Judittal a múzeum igazgatójával beszélgettünk.

A Zempléni Múzeum a közelmúltban számos pályázatot benyújtott a Nemzeti Kulturális Alaphoz és az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A tavalyi évben műszaki felújításra, a lámpák cseréjére és a műtárgyvédelemi követelmények teljesítésére pályáztak.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több olyan pályázatot is kiírt, amely a múzeum szakmai működését biztosítja. Az egyik az ún. járásszékhely múzeumok, az önkormányzatok által fenntartott múzeumok számára meghirdetett pályázat. Nagyjából 4 millió forintot lehet ezen nyerni és mindig meghatározzák azt, hogy mire lehet pályázni.

Jelenleg is fut egy pályázat, de volt 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban is. Ezeken szerencsére mindig nagyon szépen szerepelünk. Tavaly a megigényelt összeg 85%-át kaptuk meg, az idén 4 millió forintból 3 millió forintot ítéltek meg nekünk – tájékoztatott Fazekasné Majoros Judit.

A Zempléni Múzeum kiállításának egy része © Fotó: Szerencsi Hírek

Az idén elnyert összegből többek között a múzeum online felületei újulnak meg – Frissítjük a honlapunkat, blogot indítunk és olyan tartalmakat állítunk elő, amivel akár az online felületeken, vagy a kiállításokban is több információ tud eljutni a látogatókhoz – sorolja az igazgató. A szerencsi múzeum idén is sikeresen pályázott a Kubinyi Ágoston programra, melynek célja, hogy a régóta fennálló, állandó kiállítások megújuljanak. A Zempléni Múzeumban a Rákóczi Zsigmond és kora című kiállítás 1994-ben nyílt meg.

Mivel a látogatók nagyon szeretik, a vezetőség úgy gondolta, itt az ideje, hogy ez a kiállítás is megújuljon, ezért bővíteni szeretnék. – Ez a tárlat elsősorban Rákóczi Zsigmondra és a kortársaira koncentrálódik. Az új kiállításunkban Szerencs és a Rákócziak kapcsolatát szeretnénk bemutatni: kitérünk a múzeum épületében született Rákóczi György tevékenységére és egészen II. Rákóczi Ferencig szeretnénk végig vinni ezt a történetet. Arra is törekszünk, hogy a kiállítás a mai kornak megfelelő legyen olyan megközelítéssel, hogy a gyerekek is megértsék és a felnőttek számára is sok információval szolgáljon.

Szeretnénk, hogy élménygazdag legyen és interaktív –mondta azigazgató, aki hozzátette, hogy 2019. májusában, a múzeumi világnap környékére tervezik megnyitni az új kiállítást. A Zempléni Múzeum részt vesz majd a „Kultúr Bónusz” nevű programban is, aminek keretében több iskolával is együttműködnek majd. Olyan foglalkozásokat állítanak össze, amelyek jól illeszkednek az iskolai oktatás rendszerébe, tehát külön programok várják az alsó és a felső tagozatosokat, valamint a középiskolás diákokat.

Városhatár

Műsorunk tartalmából:
• ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT SZERENCSI FŐUTCÁT
• FELÚJÍTÁS MIATT BEZÁR A PARKOLÓ
• KISTÉRSÉGI GYERMEKTÁBOR SZERENCSEN
• NORDIC WALKING SZERENCSEN
• KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK
• TÁBOROZÁS A BOLYAIBAN

Műsorunk tartalmából:
• A FECSKÉSI VÁROSRÉSZEN ÉLŐK PROBLÉMÁI
• ÚJRA LÁTOGATHATÓ A ZEMPLÉNI MÚZEUM
• ÉPÜL A CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER SZERENCSEN
• SZÉP ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A BOLYAIBAN
• NORDIC WALKING CSOPORT SZERENCSEN
• ÁTADTÁK A PARKOLÓT A VASÚTÁLLOMÁSON
• MELEG EBÉD A SZÜNIDŐBEN

Tisztelt Nézőink! A Globo Televízió kínálata április 25-től Szerencsi Híradó című műsorral bővül . Az elkövetkezendő időszakban Szerencs Város Önkormányzatának megbízásából stábunk készíti a város életéről szóló heti közéleti magazint, amely minden szombaton 17 órakor kerül adásba. Kérem tartsanak velünk a képernyők előtt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.