Aktuális

Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata, Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Bocskai István Katolikus Gimnázium megemlékezést szervezett a málenkij robotra hurcolás hetvenötödik évfordulóján, február 26-án, a szerencsi vasútállomás előtt található Regionális málenkij emlékműnél.

Az eseményen Árvay László köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára osztotta meg gondolatait, aki az emlékezés jelentőségéről szólt: – Fontos hogy minél többet beszéljünk a jövő nemzedékének a huszadik század diktatúráiról, legyen az barna vagy vörös.

Fontos az is, hogy azokban a családokban, ahol még élnek áldozatok, adják tovább a mártírok és embermentő hősök életpéldáját gyermekeiknek és unokáiknak, mert ezzel segítik az utánunk jövő generációkat világképük formálásában, felelős döntéseik meghozatalában és a szolidáris szeretet megerősítésében – hangzott el.

Ezt követően a történelmi egyházak képviselői mondtak imát az elhurcoltakért. A tiszteletadás zárásaként az önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit az emlékműnél. Az eseményen közreműködtek a Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjai valamint a Rakamazi Erzsébet Királyné Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.